Nagyvilág

Váratlanul Bagdadba érkezett Rumsfeld

Előre be nem jelentett látogatásra, szerda reggel váratlanul Bagdadba érkezett Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter. A nap folyamán csatlakozott hozzá Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter.

Rice – európai körútját megszakítva – a török fővárosból érkezett katonai repülőgépen Irakba, hogy tárgyaljon iraki és amerikai tisztségviselőkkel, egyeztesse és megerősítse az alakuló iraki kormánynak nyújtandó washingtoni politikai és katonai támogatást.

Rumsfeld a tervek szerint az új iraki miniszterelnök-jelölttel, Dzsvád al-Málikivel és az ország több más vezetőjével találkozik.A miniszter – akinek az idén ez az első iraki látogatása – tárgyalásokat folytat továbbá az Irakban állomásozó amerikai haderő parancsnokaival a katonai front fejleményeiről.

Az Egyesült Államok Máliki pénteki kormányfői jelölését követően kérte őt, hogy a lehető leghamarabb alakítsa meg kormányát. Az iraki parlamenti választások decemberben voltak, de az azóta eltelt négy hónapban, egészen a múlt hétig, a politikai vezetők nem jutottak egyezségre a kormányalakítást illetően, közben pedig a síiták és a szunniták közötti ellenségeskedés egyre inkább elmérgesedett, a hatalom ellen lázadók pedig számtalan újabb támadást követtek el.

Rumsfeld a héten jelezte, hogy tárcája ragaszkodik az Irakban állomásozó amerikai erők csökkentéséhez, de ennek arányáról vagy üteméről nem beszélt. A miniszter valószínűleg közli most az iraki vezetőkkel: ne számítsanak arra, hogy az amerikai erők a végtelenségig az országban maradnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik