Nagyvilág

Londoni vészterv madárinfluenza-járvány esetére

A brit kormány vésztervek kidolgozásába fogott arra az esetre, ha a madárinfluenza kiterjedt emberi járványt okozna, és ez élelmiszerhiányhoz vezetne Nagy-Britanniában – írta a Sunday Telegraph.

A legnagyobb vasárnapi konzervatív brit lap egy belső terjesztésre szánt kormányzati leiratból idézett, amely szerint “szorítóvá” válhat az olyan teherautósofőrök hiánya, akik hajlandók árut fuvarozni a fertőzött térségekbe. Ezért a brit kormány tervei szerint egyebek mellett tűzoltókat utasítanának arra, hogy a járványtól sújtott országrészekbe élelmiszert és biztonságos innivalót juttassanak el.

A forgatókönyvben szerepel az is, hogy feloldanák a kamionsofőrök pihenés nélküli vezetési idejének felső határát jelenleg szigorúan korlátozó törvények hatályát.

A brit lap által megszerzett vésztervből kitűnik, hogy a kormány attól tart: a madárinfluenza embereket fertőző esetleges mutációja hat hónapig, vagy annál is tovább tartó világjárványt okozhat, sőt több járványhullám is követheti egymást.

A Sunday Telegraph és a The Sunday Times is idézett egy másik belső kormányzati leiratot, amelyben Sir Liam Donaldson, az angol-walesi tisztifőorvos a madárinfluenza emberi változatának világjárványa esetére az iskolarendszer szinte teljes bezárását javasolja, mert ezzel szerinte a lehetséges 100 ezerről 50 ezerre csökkenthető a járvány nagy-britanniai gyermekáldozatainak száma.

Több százezer halottal számolnak

A The Sunday Times már a múlt héten idézett egy bizalmas brit kormányzati előrejelzést, amely szerint Nagy-Britanniában összesen akár 320 ezer halottja is lehetne egy olyan járványnak, amelyet a madárinfluenza H5N1 vírusának emberről emberre könnyen terjedő esetleges változata okozna.

A H5N1-et épp a minap mutatták ki első ízben brit földön egy elhullott, Skóciában fellelt hattyú tetemében.

A brit hatóságok mindazonáltal folyamatosan igyekeznek nyugtatni a lakosságot, hangsúlyozva, hogy emberi járványnak elenyésző a valószínűsége. A brit kormány tudományos főtanácsadója, Sir David King professzor nemrégiben a BBC-nek azt mondta: a kór ázsiai terjedésének eddigi tapasztalatai azt sugallják, hogy hétszer nagyobb az esély a lottófőnyeremény megnyerésére, mint arra, hogy valaki elkapja a madárinfluenzát. A lakosságszámhoz mért eddigi ázsiai megbetegedési arányok ismeretében kétséges, hogy Nagy-Britanniában akár egy ember is elkapja a H5N1-vírust – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik