Nagyvilág

Londonban nem az al-Kaida robbantott

Nem az al-Kaida terrorhálózat állt a tavaly júliusi véres londoni merényletsorozat mögött, amelynek elkövetői szinte fillérekért, az internetről vett pokolgépgyártási ötleteket használva hajtották végre a támadást - írta a készülő brit kormányjelentésből idézve a The Observer.

A legnagyobb baloldali vasárnapi brit lap forrásai szerint a belügyminisztérium égisze alatt készülő, néhány hét múlva nyilvánosságra kerülő első hivatalos vizsgálati jelentés azt fogja megállapítani, hogy az 56 emberéletet kioltó július 7-ei merényletet “egyszerű és olcsó” terv alapján hajtotta végre a négy brit állampolgárságú öngyilkos terrorista, akiket a mártíromság célja hajtott.

A hátizsákba rejtett pokolgépek összeállítása néhány száz fontba került, a szükséges információt az elkövetők az interneten fellelhető terrorista honlapokról szedték le – áll a The Observer által előzetesen idézett vizsgálati anyagban.

Nem volt ötödik merénylő

A készülő jelentés szerint nem volt ötödik merénylő, akinek létezésére abból következtetett a rendőrség, hogy a robbantások után, az elkövetők hátrahagyott autójában találtak egy szintén pokolgépet rejtő, fel nem használt ötödik hátizsákot is. Annak idején hosszú hajtóvadászat indult a feltételezett ötödik öngyilkos merénylőjelölt után.

A jelentés szerint semmi nem támasztja alá azt a korábbi feltételezést sem, hogy az elkövetőknek – akik ugyan jártak Pakisztánban – lett volna egy pakisztáni al-Kaida-összekötőjük, aki a tervezésben alapvető szerepet játszott.

A The Observer szerint mindez ismét aggályokat ébreszt azzal kapcsolatban, hogy Nagy-Britannia kis létszámú, fejlett technológiára nem szoruló csoportok támadásainak van kitéve. Két héttel július 7-e után egy másik, az első merénylet végrehajtóival kapcsolatban nem álló csoport akart ugyanolyan módszerekkel robbantássorozatot elkövetni, jóllehet az ő pokolgépeik nem léptek működésbe – idézi fel a baloldali brit lap.

Hatszáz terrorista Nagy-Britanniában

A konzervatív The Sunday Times által idézett rendőrségi és titkosszolgálati források szerint mindazonáltal kétszer annyi feltételezett al-Kaida-terrorista van szabadlábon Nagy-Britanniában, mint korábban gondolták. A tekintélyes vasárnapi brit lap a Scotland Yard és a belső elhárítás (MI5) adatait idézve azt írta, hogy legalább négyszáz a brit földön tartózkodó terroristajelöltek száma, de Eliza Manningham-Buller, az MI5 vezérigazgatója szerint a pakisztáni, afganisztáni és egyéb táborokban kiképzett és hazatért gyanúsítottak mindegyikét beleértve számuk elérheti a hatszázat is.

A hatóságok 40-60 közé teszik annak a “kemény magnak” a létszámát, amelynek kiképzett tagjai ténylegesen képesek nagy-britanniai támadások végrehajtására, és ez szándékukban is áll.

A The Sunday Times szerint az MI5 felvázolt egy “hőtérképet” is a terrorizmus hazai forró pontjairól. Ez azt mutatja, hogy a fenyegetés jelenleg különösen Manchester környékén heveny; az észak-angliai nagyváros repülőterén állítólag több olyan öngyilkos merénylőjelöltet is megállítottak, akik Irakba tartottak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik