Nagyvilág

Rice: Iraknak erős kormányfőre van szüksége

Iraknak olyan erős vezetőre van szüksége, aki kormányfőként képes egyesíteni a megosztott országot - jelentette ki Bagdadban Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter.

A politikus iraki látogatásának második napján tartott brit kollégájával, Jack Straw-val közös sajtóértekezetet. Útjuk célja, hogy a december 15-i választásokat követően megsürgessék egy új iraki kormány megalakítását. Rice véleménye szerint az országnak erős, a nemzetet egyesítő kormányfőre van szüksége, aki képes megteremteni a stabilitást, és szembenézni az irakiakat érintő kihívásokkal. Mint mondta, az iraki nép és a nemzetközi közösség is azt szeretné, ha eredményesen lezárulna végre a kormányalakítási folyamat.

Az amerikai és a brit külügyminiszter egybehangzó véleménye szerint a következő kormány fontos feladata lesz véget vetni a vallási, felekezeti alapon szerveződött fegyveres csoportok uralmának. Az államnak vissza kell szereznie az erő monopóliumát – mondta Condoleezza Rice.

A parlamenti többséget alkotó síita tömb, az Egyesült Iraki Szövetség az iraki kormányalakítási tárgyalási folyamatba való külföldi beavatkozás minden formáját visszautasította, névtelenül nyilatkozó képviselői szerint az Egyesült Államok megpróbálja ráerőltetn az irakiakra saját miniszterelnök-jelöltjét.

Az iraki kormányalakítási próbálkozások hosszabb ideje egy helyben topognak, mert a kurdok és a szunniták ellenzik, hogy a parlamentben relatív többséget szerzett síiták jelöltje, Ibráhim al-Dzsaafari maradjon a végleges kormányfő. A kurdok és a szunniták azt vetik Dzsaafari szemére, hogy átmeneti kormányfőként képtelen volt javítani a biztonsági helyzeten, és nem tudta emelni az életszínvonalat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik