Nagyvilág

Matthäus visszatér Magyarországra

Lothar Matthäus pénteken bejelentette, hogy otthagyja a brazil Atletico Paranaense csapatát, és visszatér Magyarországra. A német Bildnek nyilatkozó edzõ honvágyra hivatkozott.

A 44 éves Matthäus január közepén vállalta el a brazil csapat irányítását. Eredetileg egy évre szóló szerződése azonban csak február 1-jén lépett életbe, így pontosan 36 napig volt a csapat vezetőedzője.

Hivatalos bejelentéséhez fűzött indoklásában Matthäus azt hangsúlyozta, hogy honvágya volt, januári döntése folytán ugyanis túl távol került családjától. Felesége és gyerekei Budapesten maradtak, így nem volt lehetőségük a rendszeres találkozásra.

“Pénteken ismertettem a klub vezetőivel a döntésemet, amely nem szakmai döntés” – fogalmazott a német Bild bulvárlapnak adott interjújában az egykori futball világbajnok. “Kapcsolatom a csapattal és a rajongókkal jó volt – tette hozzá, de nehezen boldogultam a nyelvi és kulturális különbségekkel”.

Ismeretes ugyanakkor az is, hogy a korábbi 150-szeres német válogatottnak akadtak szakmai nézeteltérései Brazíliában. Egy játékvezető elleni durva kirohanásáért például harmincnapos eltiltással sújtották, amit a bajnokságot rendező szövetség végül visszavont, de botrányos ügy kerekedett egy fotóriporter inzultálásából is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik