Nagyvilág

Washington kész csapást mérni Iránra

Iraki nehézségei dacára az Egyesült Államok továbbra is kész megelőző csapást mérni azokra az államokra, amelyek fenyegetést jelentenek rá nézve, ezek közül Irán lehet a legveszélyesebb.

A The Washington Post a Fehér Ház egy új, az amerikai nemzetbiztonsági stratégia kérdéseivel foglalkozó dokumentumából előre közölt részleteket. Nem elég, hogy Teherán nukleáris tevékenységét illetően hazudott a világnak, és megszegte az atomsorompó-szerződést, még „a terroristák központi bankjának” szerepét is eljátssza – mondta az amerikai külügyminiszter, miután találkozott ausztráliai kollégájával, Alexander Downerrel.

Az ausztráliai látogatáson tartózkodó Condoleezza Rice kijelentette: bízik benne, hogy a Biztonsági Tanács rá tudja kényszeríteni Iránt az atomprogramjával kapcsolatos tárgyalások felújítására.

Moszkva és Peking tárgyalna

Oroszország és Kína továbbra is diplomáciai megoldást szorgalmaz az iráni atomprogrammal kapcsolatos válságban, annak ellenére, hogy már az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé került az ügy – fejtette ki Szergej Razov, Oroszország pekingi nagykövete, miután tanácskozott az iráni kérdésről Li Huj kínai külügyi államtitkár-helyettessel. Razov közölte: az iráni és az észak-koreai atomprogram ügye szerepel Vlagyimir Putyin orosz és Hu Csin-tao kínai elnök jövő héten esedékes pekingi tárgyalásának témái között.

II. Abdalláh jordániai király is óvott a katonai erő alkalmazásától. Egy Irán elleni támadás „felrobbantaná az egész térséget”, következményei beláthatatlanok lennének – mondta egy nyugati hírügynökségnek adott nyilatkozatában, hangsúlyozva: a diplomáciai megoldásnak nincs alternatívája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik