Nagyvilág

Szülővárosában temetik el Milosevicset

Belgrádi ravatal után szombaton szülővárosában, Pozarevacban temetik el Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnököt - közölte Belgrádban a Szerb Szocialista Párt (SPS) egyik illetékese szerdán.

Uros Szuvakovics szerint Milosevics családja és a temetésért felelős pártalelnök, Milorad Vucelics közösen úgy döntöttek, hogy a temetési szertartásra a Belgrádtól 70 kilométerre dél-keletre fekvő városban kerül sor, közép-európai idő szerint szombaton délután 15 órakor, „ez azonban még változhat”. Zoran Andjelkovics, a párt másik alelnöke megerősítette, hogy a temetés előtt Belgrádban ravatalozzák fel a volt államfőt.

Petar Djokics, a boszniai Szerb Szocialista Párt vezetője máris bejelentette, hogy „állampolgári nyomásra” utakat szerveznek a boszniai szerbeknek Milosevics temetésére.

A hágai Nemzetközi Törvényszék fogdájában múlt szombaton, 64 éves korában elhunyt Milosevics földi maradványai a tervek szerint szerdán délután érkeznek meg Amszterdamból Belgrádba, a Milosevics család ügyvédeinek kíséretében. Fia, Marko azonban a hollandiai repülőtér szóvivőjének tájékoztatása szerint az Aeroflot orosz légitársaság gépével Moszkvába indult vissza azokkal az orosz orvosokkal, akik Milosevics hágai boncolási jegyzőkönyvét ellenőrizték. Szergej Baburin, az orosz képviselőház (Duma) alelnökének moszkvai nyilatkozata szerint Milosevic özvegye, Mirjana Markovics nem lesz jelen a temetésen, mivel „elégtelenek” számára a szerb hatóságok által adott garanciák.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik