Egyebek között meg akarják gyorsítani a törvényalkotói munkát: 60 százalékról 40 százalékra csökkenne azoknak a törvénytervezeteknek az aránya, amelyek jóváhagyásához a felsőház beleegyezése is szükséges. A tartományok még nagyobb önállóságot kapnának az oktatásügyben, ami ellen sokan berendezkednek, mert attól tartanak, hogy a német oktatási-képzési rendszer még töredezettebb lesz. Teljes egészében tartományi hatáskörbe kerülne a büntetés-végrehajtási rendszer, és nem a szövetségi kormányzat, hanem a tartományok határoznák meg a tartományi és helyhatósági szintű hivatalnokok bérezését. Itt az az ellenvetés, hogy az új rendszer egyrészt az alacsonyabb szinten megvalósuló kiegyenlítésre, illetve a hivatalnokok jobban fizető tartományokba és helyi önkormányzatokhoz való elvándorlására ösztönözne.
A reformot a legjelentősebb államszerkezeti reformnak tartják 1949 óta, amelyhez az alkotmányt is módosítani kell több mint húsz helyen. Az átalakítással már a szociáldemokrata-zöld környezetvédő kormányzat idején (1998-2005 között) is próbálkoztak, de akkor az még az ellenzék ellenállásába ütközött. Amióta megalakult az uniópártokból (CDU, CSU) és a szociáldemokratákból (SPD) álló nagykoalíció, a különböző szinteken és testületekben viszonylag simán megszületett az elvi egyetértés. Igaz a reform magját, az eltérő fejlettségű tartományok közötti pénzügyi „közteherviselés” újrarendezését a törvényhozási időszak második felére tartogatják.
