Nagyvilág

Folytatódnak a kínzások Irakban

Az Amnesty International szerint több ezer elítéltnek nem tartja tiszteletben az alapvető jogait Irakban az amerikaiak által vezetett koalíció – írja a BBC Online.

A nemzetközi emberi jogi szervezet hétfőn közzétett jelentésében szörnyűnek ítélte meg az emberi jogok helyzetét Irakban. A koalíciós erők adataira támaszkodva úgy tudják, hogy 2005 novemberében mintegy 14 ezer fogva tartott volt Irakban, akiket az ország négy nagy börtönközpontjában, valamint több katonai táborban őriztek. Közülük sokakat több mint két évig fogva tartottak minden eljárás nélkül, másokat pedig minden magyarázat, bocsánatkérés vagy kártalanítás nélkül engedtek szabadon.

A szervezet arra is kitért, hogy nemcsak a megszálló koalíciós erők, hanem az iraki hatóságok által fenntartott börtönökben is rendszeresen megsértik az emberi jogokat, az iraki és a nemzetközi jogi normákat.


A Bagdad melletti Abu Graib börtönben megkínzott iraki foglyokról készült fotók 2004 tavaszán történt nyilvánosságra hozatala voltak az első, nagy nemzetközi felháborodást kiváltott bizonyítékai az országban az amerikaiak által elkövetett súlyos emberi jogsértésekről.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik