Nagyvilág

Lázadás tört ki egy afgán börtönben

Lázadás tört ki egy szigorúan őrzött afganisztáni börtönben; a rabok a fegyintézet egyik épületrészét ellenőrzésük alá vonták, 30-an megsebesültek - közölték helyi illetékesek.

A lázadás szombat éjszaka tört ki azután, hogy a foglyok egy csoportja megpróbált két női börtönőrt túszul ejteni. Egy nevének elhallgatását kérő biztonsági illetékes szerint a zendülésben mintegy 1500 rab vesz részt. A helyzet kikerült az ellenőrzés alól, összecsapás tört ki a foglyok – akik között számos tálib van – és a rendőrök között.

Mohammed Kaszim Hasimazai, az igazságügyi miniszter helyettese megerősítette, hogy vannak sebesültek, de részleteket nem közölt.

Mahbub Amiri tábornok, a kabuli gyorsreagálású rendőri erők parancsnoka szerint a tálibok szervezték a lázadást menekülési céllal.

Abdul-Szalaam Baksi, az afgán büntetés-végrehajtás parancsnoka elmondta, hogy a foglyok kiszorították az egyik épületrészből az őröket.

Az amerikai hírügynökség helyszínen tartózkodó fotóriportere lövéseket hallott vasárnap reggel, majd egy mentő egy ismeretlen beteget szállított el az épületből. Egy kereskedelmi televízió felvétele szerint a rendőrök erősítést küldtek a város keleti részében álló börtönhöz.

Az afgán főváros Puli Sarki negyedében álló, az 1970-es években épült börtönben a kommunista rendszerrel szembeszálló több ezer ellenzékit kínoztak és öltek meg az 1980-as években. Jelenleg ebben a fegyintézetben köztörvényeseket, valamint az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal és a tálib fegyveresekkel kapcsolatban álló személyeket tartanak fogva. A múlt hónapban hét tálib gyanúsított szökött meg ebből a börtönből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik