Nagyvilág

Fogy a remény, hogy túlélőket találjanak

Szinte az utolsó erőfeszítésekbe kezdtek vasárnap a kivezényelt mentőosztagok, hogy túlélőket találjanak a Fülöp-szigetek középső részén fekvő Guinsaugon faluban, amelyet sárlavina temetett el teljes egészében, s több ezren tűntek el.

A mentőcsoportok helyi idő szerint kora reggel felújították a kutatást a több méteres sárréteg alatt rekedt emberek után, miközben rohamosan fogy a remény, hogy ténylegesen túlélőket találnak. A hatóságok attól tartanak, hogy a halottak száma meghaladhatja az ezernyolcszázat, azaz a falu szinte valamennyi lakosa életét veszthette a katasztrófa következtében.

A Leyte szigetén, Manilától 675 kilométerre délkeletre fekvő falu több száz lakóházát és iskoláját pénteken teljesen eltemette a két hete szakadó eső nyomán felázott hegyoldalról lezúduló sár. A polgári védelem közlése szerint szombat reggelig mindössze 117 túlélőt és 55 holttestet találtak, és hivatalosan mintegy 1500 embert, köztük 246 iskolást tartanak eltűntként nyilván.

Meg nem erősített jelentések szerint néhány iskolás és tanáraik még pénteken elkeseredett segélykérő üzeneteket küldtek, ami az egyre halványabb remények ellenére még mindig erősíti a mentésben résztvevők elszántságát. A helyszínen több száz fős mentőcsapat tevékenykedik, köztük amerikai katonák, akik egy szokásos hadgyakorlaton vettek részt.

A nap folyamán két amerikai hadihajót várnak a körzetbe, tizenhét helikopterrel és mintegy ezer további katonával, akik a mentést igyekeznek majd segíteni. A Fülöp-szigeteken évente átlagosan húsz tájfun, trópusi esőket hozó vihar söpör át, s a helyi lakosok és környezetvédők gyakran állítják, hogy az illegális fakitermelés, illetve bányászat következményeként válnak egyre pusztítóbbá ezek a forgószelek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik