Nagyvilág

Megtalálták az elsüllyedt egyiptomi hajó roncsát

Megtalálták annak a komphajónak a roncsát, amely február 3-án süllyedt el a Vörös-tengeren, több mint ezer ember életét követelve – közölte az egyiptomi közlekedési miniszter.

A két héttel ezelőtt elsüllyedt al-Salam Bocaccio 98-at 800 méter mélyen, az egyiptomi Safaga kikötőjétől 90 kilométerre találták meg – közölte Mohamed Loutfi Mansour egyiptomi közlekedési miniszter.

Szakértők egy robot-tengeralattjáró segítségével megpróbálják megtalálni azt a szerkezetet, amely – a repülők fekete dobozához hasonlóan – a komp helyzetét, útirányát és az időjárási viszonyokat rögzítette az út során. A hétvégére tervezett akcióban fényképeket is készítenek majd a roncsról, amelyek a hatóságok reményei szerint segítenek megtudni, hogy pontosan miért süllyedt el a hajó – írja a BBC.

Egyelőre azt feltételezik, hogy a 35 éves tengeri jármű katasztrófáját egy, a hajófenékben kitört tűz okozta. Sokan a személyzetet okolják a rengeteg halálos áldozatért, azzal vádolják őket, hogy figyelmen kívül hagyták az evakuálásra felhívó figyelmeztetéseket. A balesetet a fedélzeten tartózkodó több mint 1400 emberből csupán 388 élte túl.

A hajó a szaúd-arábiai Duba kikötőjéből indult február 2-án csütörtökön, és péntekre virradóra kellett volna megérkeznie a Kairótól 600 kilométerre délkeletre fekvő Szafaga kikötőjébe, azonban alig 90 kilométerre Dubától eltűnt a radarok képernyőjéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik