Fogságban az iszlám sajtó

Mi okoz több kárt az iszlámnak: a Mohamed prófétáról készült karikatúrák, avagy azok a képek, amelyeken muzulmán túszejtők az áldozatuk torkát vágják el? A költői kérdést Dzsihad Momani, a jordán al-Sihan hetilap főszerkesztője tette fel, miután a Prófétát kigúnyoló rajzok közül hármat megjelentetett, s a „jutalom” nem is maradt el. Másodmagával elbocsátották állásából, ráadásul az iszlám vallás megsértésére hivatkozva le is tartóztatták őket.

„A jordán újságok karikatúrabotránya megmutatta, hol is húzódnak a szabad sajtó határai az arab világban – reagált az eseményekre Csicsman László, Közel-Kelet szakértő. – Hiába hoztak pozitív elmozdulást az elmúlt évek, a sajtószabadságot korántsem lehet még egy szinten említeni például az európaival. Akadnak ugyan nyugati törvények, amelyek garantálják a sajtószabadság meglétét, de a gyakorlatban – ahogy a jordán példa is igazolta – nem működik” – magyarázta.

Nemzetközi értékelések

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) szervezet minden évben közzéteszi összesítését arról, hogy a világ országaiban mennyire tartják tiszteletben a sajtószabadságot. Az 5 kontinensen, nemzeti szervezetek (német, osztrák, belga, spanyol, francia, olasz, svéd és svájci) összefogásával működő társaság már a negyedik éve hívja fel a közvélemény figyelmét arra, hogy Kelet- és Közép-Ázsia, illetve a Közel-Kelet országaiban a kormányzati elnyomás, valamint fegyveres csoportok egyaránt akadályozzák a helyi média szabad működését. A 2005-ös rangsorban a 167 ország közül a kelet- és közép-ázsiai, valamint a közel-keleti országok még mindig rossz helyezéseket értek el.

„A sajtószabadság lényeges szerepet tölt be a Közel-Kelet térségének médiafejlődésében, ahol a szólásszabadságot széles körben korlátozzák. Amíg az újságírók tevékenységét tabuk és ellenőrzések fogják vissza, addig nem lehet működtetni egy olyan sajtót, mely gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális fejlődést eredményez” – jelentette ki Timothy Balding, a Nemzetközi Újságírók Szövetségének az elnöke még 2005 januárjában egy Dubaiban megrendezett konferencián. Természetesen a változás nem megy egyik napról a másikra, bár az elmúlt tíz év alatt kisebb javulások már tetten érhetőek. „Körülbelül egy évtizedre lenne szükség, hogy érdemben javuljon a helyzet – véli Csicsman László, s mint hozzátette: a változás jelentősen függ az adott ország belpolitikájától, valamint a Közel-Kelet nemzetközi viszonyaitól”.

Érdemes szót ejteni a Freedom House nevű szervezetről is, amely 1980 óta évente ellenőrzi a világ országaiban érvényben lévő sajtószabadságot, s az értékelésnél a „van”, a „nincs”, illetve a „részben” jelzőket használja. A legutóbbi felmérése során 19 közel-keleti és észak-afrikai ország közül egyedül Izrael kapott jó, Kuvait pedig elfogadható minősítést. Az előbbi a „szabad” kategórába került, míg az öböl menti országot olyan országnak minősítették, ahol részben létezik sajtószabadság. A többi 17 ország (többek között Marokkó, Jordánia, Egyiptom, Líbia) egységesen a „nem” kategóriába került.

Maróth Miklós, orientalista viszont másként látja. „Más hagyományai vannak a nyugati és az arab médiának. Sőt, az arab világon belül az egyes országok helyzetét sem lehet összehasonlítani” – hangsúlyozta.

Lépések a sajtószabadság felé?

Bár több arab kormány is lehetővé tette magán, illetve független helyi hírforrások működését, s persze a nemzetközi nyomás is arra sarkallt több országot, hogy enyhítsen a szígorú sajtótörvényeken, számottevő javulásról aligha lehet beszélni. 2004 májusában egy Jordániában végzett felmérés szerint például a riporterek és a főszerkesztők 70 százaléka látta úgy, hogy tovább romlott a sajtószabadság helyzete. Továbbra is igen szigorú sajtótörvény bünteti a kormányt támadó újságírókat többek között Jemenben, Törökországban, Jordániában. Egyiptomban pedig 2004 novemberében az al-Arabi című hetilap egyik szerkesztőjét, Abdel Halim Kandilt azért rabolták el, s tették ki szinte meztelenül a sivatagban, mivel bírálni merészelte Mubarak kormányzását az október 7-i Sinai-félszigeti véres merénylet miatt. Az egyiptomi újságíró ráadásul még örülhet, hogy ennyivel megúszta.

Tabu témákban nincs hiány, nem „kifizetődő” például az iszlám vallásról, a síita és a szunnita megosztottságról, az uralkodóról és családjáról, a hadseregről, a titkosrendőrségről, a kormány korrupciós ügyeiről, az erotikáról és a homoszexualitásról írni. Jordániában például éppen a sajtótörvény sorolja fel azt a 14 témát, amelyről nem lehet tudósítani. Nem véletlenül hallgattak tehát arról a lapok, hogyan mozdította el helyéről a jordán Abdullah király a féltestvérét, mint a jogos örököst.

Algériában a kormány az állami nyomdát és az adóhatóságokat használja fel a sajtó ellenőrzésére. Iránban gyakori az újságok működésének felfüggesztése: 2000 óta a bíróság több mint száz újság működését tiltotta be. Egyiptomban pedig a három országos napilap, a legtöbb magazin és hetilap Mubarak kormányának a kezében van, sőt, a lapok többsége a kormány tulajdonában lévő hét nyomda egyikében készül.

A külföldieknek sem szabad

A külföldi újságírók szabad munkáját, és a külföldi sajtó térnyerését is igyekszik a legtöbb muzulmán ország kormánya megakadályozni. Egyrészt minden lépésüket figyelő biztonsági kíséretet rendelnek ki melléjük, másrészt akkreditációk visszavonásával, kitoloncolásokkal, vízumkérelmek megtagadásával hátráltatják a tevékenységüket. 1998-ban egy – három főből álló – külföldi stábot tartóztattak le Jemenben, mivel egy olyan térségből tudósított, ahová hivatalos papír nélkül jutott be.

Az ellenoldal azonban nem adta fel. A sajtószabadság eléréséért küzdő aktivisták, emberjogi csoportok száma érdemben megnőtt az elmúlt tíz évben. Többek között Egyiptomban, Jordániában, Marokkóban, Kuvaitban, Szudánban és Jemenben állnak a helyi újságírók mellé, miután ezekben az országokban bebörtönzés, pénzbírság és zaklatás fenyegeti a reformokra vágyó firkászokat. Marokkóban akár öt év börtönt is kaphat egy újságíró a 2002-es sajtótörvény alapján, ha bírálja a királyt, rágalmazza az uralkodót. Szíriában 1 millió líra (közel 20 ezer dollár) pénzbüntetésre ítélik a „koholt cikkeket” megjelentető újságírókat.

A világháló és az al-Dzsazíra

Az alternatív médiaforrások megjelenésével – blogok, internet, műholdas csatornák – azonban nem tudott lépést tartani a kormányok cenzúrája, csődöt mondott az eddigi sajtóellenőrzés eszköze. Érdemes megnézni, miként viszonyulnak az egyre nagyobb „rajongótábornak” örvendő al-Dzsazíra és az al-Arabíja televíziós csatornákhoz. „A tévéállomások jól és pártatlanul működnek, gondolok itt többek között az al-Dzsazírára. Jóllehet az irakiak és az amerikaiak megpróbálták cenzúrázni az al-Dzsazíra tévéállomást, Irakból a Szaddám-rezsim alatt kitiltották a tévécsatorna tudósítóit, az amerikaiak pedig lecserélték a tévéstábot” – mutatott rá Maróth Miklós.

Algéria, Irak, Kuvait és Szudán például nem tartóztatja le az al-Dzsazíra és az al-Arabíja munkatársait, és nem is akadályozza őket munkájukban. Szaúd-Arábiában és Jordániában ugyanakkor letartóztatták azokat, akik a pán-arab tévében bemutatják és bírálják a kormány politikai irányvonalát. Szaúd-Arábiában ráadásul illegálisnak is minősülnek a parabolaantennák, ennek ellenére az arab világban ez az ország számít a legnagyobb felhasználójának, a háztartások több mint 90 százaléka rendelkezik ilyennel. Ráadásul a vallási vezetők által „cionista”, „sátán” jelzőkkel illetett két ominózus tévécsatorna számít a legnézettebbnek a szaúdiak körében.

Ami az internetet illeti, a legtöbb kormány igyekszik cenzúrázni a web-tartalmakat, és a blogokat, a politika kontrollja elől ugyanis sok reformista újságíró a világhálóra menekült. Sokatmondó, hogy az iráni diákok hírügynöksége által 2004-ben készült felmérés szerint az irániak többsége jobban hisz az internetnek, mint a helyi médiának. Iránban a kormány mindenesetre elrettentésképpen több internetes újságírót letartóztatott, Tunéziában egyes internet-kávézókat bezártak, Szaúd-Arábiában a politikai web-oldalak mellett a pornográf site-okat is blokkolják, Szíriában pedig az Izraellel foglalkozó web-oldalakat is szűrik.