Nagyvilág

Nőtt az Európai Alkotmány támogatottsága

Az európai polgárok mintegy 63 százaléka egyetért azzal, hogy az Európai Uniónak saját alkotmánya legyen. A támogatottság két százalékponttal nőtt 2005. júniusa óta, és a megkérdezettek 21 százaléka szavazna a közös alkotmány ötlete ellen.

A TNS Opinion & Social közvélemény-kutató Európai Bizottság számára készített az EU 25 tagállamában és a csatlakozásra váró országokban mintegy 30 000 fő megkérdezésével készített Eurobarometer felmérése szerint Franciaországban és Hollandiában 2005. júniusa óta nőtt a közös alkotmány elképzelésének támogatottsága. A holland támogatók aránya 9 százalékponttal, 62 százalékra nőtt. Franciaországban a pozitív válaszok aránya 7 százalékponttal, 67 százalékra nőtt – annak ellenére, hogy a tavaly júniusi népszavazáson mindkét ország az alkotmány ellen szavazott. A németek (74 százalék) és az olaszok (70 százalék) mintegy háromnegyede az Alkotmány mellett szavazott, míg az angolok fele sem (mindössze 46 százalék) támogatta azt.

A közvélemény optimista az Európai Alkotmány jövőjét illetően, ugyanakkor a legelterjedtebb vélemény (49 százalék) szerint az alkotmányt újra kellene tárgyalni. Körülbelül minden ötödik ember érzi úgy, hogy a tagállamoknak folytatniuk kellene a ratifikálás folyamatát, míg az európai polgárok kisebb, ám számottevő része (13 százalék) van azon a véleményen, hogy az Európai Alkotmány tervét el kell vetni.

Jelentősen nőtt az eltérés az egységes Európa létrehozásának jelenlegi és elvárt sebessége között. Ugyanakkor Európa létrehozásának mind a jelenleg érzékelt, mind a kívánatosnak tartott sebessége csökkent 2004. novembere óta, és mértéke az 1997-es szinthez hasonlítható.

Ezek alapján a közvélemény megfelel az Unió aktuális, az európai alkotmány jövőjét vizsgáló kimutatásainak: Európa fejlődése érezhetően lelassult az elmúlt években, és mára a gyorsítás szükségessége is sokat vesztett hangsúlyosságából.

Marita Carballo, a TNS Polling & Social globális vezetője így magyarázta az eredményeket: „Az Európai Alkotmány ügye továbbra is nagy támogatottságnak örvend Európában. A támogatottság még azokon a piacokon is nő, ahol az erről tartott népszavazáson az alkotmányt elutasították – ez meggyőzően bizonyítja az effajta törvényalkotás fontosságát. Az Európai Uniónak mérlegelnie kell, hogy miként kezeli azt a tényt, hogy az európaiak csaknem fele az újratárgyalt alkotmány mellett foglal állást, hiszen csak így tehet valamit annak érdekében, hogy az elkövetkezendő népszavazásokon jóváhagyják azt.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik