Nagyvilág

Törökország lehet a híd az EU és az iszlám világ között

Törökország lehet a híd az EU és az iszlám világ között – nyilatkozta az EU bővítési biztosa a karikatúrabotrány által az arab világban kiváltott zavargásokra utalva. Ankara felvételéhez azonban „hosszú és kanyargós út" vezet – mondta.

A médiában megjelent karikatúrákra, illetve az azt követően az arab világban kiváltott zavargásokra utalva megjegyezte, hogy Törökország integrációjának fontossága most látható csak igazán. A tavaly október óta csatlakozási tárgyalásokat folytató ország az EU és az iszlám világ között a híd szerepét töltheti be – tette hozzá Olli Rehn. Törökország felvételéhez ugyanakkor „hosszú és kanyargós út” vezet – jelentette ki.


Érzékeny pont a sajtószabadság


Ankara kormányának egyértelművé kellene tennie a török igazságszolgáltatás, az ügyészi és a bírói szervezet számára, hogy a szólásszabadság intézményét az európai emberi jogok kartája szerint kell alkalmazni – mondta az EU bővítési biztosa Budapesten.


Olli Rehn kitért arra, hogy mintegy húsz olyan ügy van folyamatban Törökországban, amelynek keretében írók, újságírók, kiadók ellen nyomoznak, vádat emelnek és sokszor el is ítélik őket, mert hangot adnak véleményüknek.


Üdvözölte ugyanakkor, hogy a török hatóságok néhány héttel ezelőtt hasonló ügyben ejtették a vádat Oram Pamuk író ellen. „Az Európai Bizottság kedvező fejleményekre számít annak érdekében, hogy a negatív következményeket el lehessen kerülni” – fogalmazott a bővítési biztos. Az EU tavaly ősszel kezdett csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal.


Sikeres bővítés


Olli Rehn, az unió bővítési biztosa előadásában elmondta, hogy a legutóbbi bővítés egyértelműen sikertörténetnek tekinthető. Mindez akkor is igaz, hogy ha többen a tavaly nyári francia és holland referendumok negatív eredményeiért a bővítést tették felelőssé – tette hozzá.


Szavai szerint a sikert jól bizonyítják a tavalyi gazdasági statisztikák. Az új tagállamok gazdasága kétszer gyorsabban nőtt, mint az EU-15-öké, ami mindkét országcsoport számára kedvező – vélekedett a biztos, utalva arra, hogy az unió egészének gazdasági felpezsdülésével globális szinten is nő a versenyképesség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik