Nagyvilág

Irán felújítja az urándúsítást

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök hivatalosan is utasította szombaton az ország atomenergetikai szervezetének vezetőjét az urándúsítás felújítására és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) meglepetésszerű ellenőrzéseinek leállítására. Ez nem jelenti azonban azt, hogy Teherán kivonul az atomsorompó-szerződésből.

Golamreza Agazadeh, az iráni atomügynökség vezetője – aki egyben az ország alelnöke is – az iráni állami televízióban elmondta, hogy első lépésként levelet küld a NAÜ-nek Bécsbe, hivatalosan értesítve, hogy Teherán felmond vele minden olyan együttműködést, amely túlmegy az atomsorompó-szerződésben vállalt kooperáción. Szavai szerint törvény kötelezi az iráni kormányt e lépések megtételére.

Az iráni parlament olyan törvényt fogadott el a múlt év végén, amely kötelezi a kormányt az urándúsítás felújítására és a NAÜ-vel folytatott önkéntes együttműködés beszüntetésére abban az esetben, ha az iráni atomprogram ügyét a Biztonsági Tanács elé utalják. Mivel ez megtörtént a hét végén a NAÜ kormányzótanácsának ülésén, a törvény rendelkezései érvénybe lépnek – fejtette ki Agazadeh az iráni állami televízióban, Ahmadinezsád elnök utasítását ismertetve.

Szavai szerint mindez nem jelenti azt, hogy Teherán kivonul az atomsorompó-szerződésből, hiszen a szerződés nem tiltja az urándúsítást. Azt sem jelenti, hogy Irán minden együttműködést megszüntet a NAÜ-vel. Csak arról van szó, hogy az atomsorompó-szerződés kiegészítő jegyzőkönyve értelmében önként vállalt együttműködést, vagyis az iráni atomlétesítmények meglepetésszerű nemzetközi ellenőrzésének engedélyezését mondja fel – hangoztatta az iráni atomügynökség vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik