Nagyvilág

Nincs hír a Katowicéban eltűnt magyarról

Továbbra sem lehet tudni, hogy mi történt azzal a magyar férfival, aki egy belga cég képviseletében vett részt a katowicei sportgalamb-kiállításon, ahol szombat délután beszakadt a kiállítócsarnok födémszerkezete. Az áldozatok száma eközben 67-re emelkedett.

A krakkói magyar főkonzul, Nagyiványi Zoltán hétfő délelőtt úgy tájékoztatott, hogy Katowice-Chorzówba érkezett az eltűnt férfi néhány családtagja, akik Bende Árpád krakkói konzullal a tragédia helyszínén tartózkodnak. A főkonzul elmondta, hogy három holttestet még nem sikerült azonosítani, de a romok alatt is lehetnek még további áldozatok. Életben maradásukra nincs sok remény, mert a hőmérséklet éjszaka mínusz 20 fok körül volt.

A mentőalakulatok még nem tudják, hogyan takarítsák el a romokat, és emeljék ki a még esetleg azok alatt rekedt embereket – mondta el a főkonzul. Attól tartanak, hogy a tető további darabjai zuhannak rájuk. A mentőakcióban több mint 1500 mentő vesz részt.

Tovább nőhet az áldozatok száma

A Katowice melletti Tychy város kórházában hétfőre virradóra meghalt a tragédia 67. áldozata, egy 34 éves férfi – közölte Krzysztof Mejer, a sziléziai vajdaság szóvivője. A katasztrófában mintegy 140-en sérültek meg, őket a régió 23 különböző kórházában ápolják. A halottak száma még emelkedhet, mert a rendőrséghez újabb bejelentések érkeznek eltűnt személyekről, és az sem zárható ki, hogy a vasárnapi veszteségmérlegbe hiba csúszott. Több család jelentkezett, akiknek hozzátartozója sem a halottak listáján, sem a kórházakba vittek nevei között nem szerepel.

Hétfőn speciálisan kiképzett kutyákkal ismét átkutatják a területet, az esetleg még a romok alatt lévő embereket keresve. A már azonosított halálos áldozatok között hat külföldi van: két cseh, két szlovák, egy belga és egy német.

A lengyel kormány Katowicéban rendkívüli ülést szándékozik tartani, amelyen a tragédiával és annak következményeivel foglalkozna. A katasztrófa okai egyelőre nem ismertek. Egy különbizottság, amely ezeket vizsgálja, már megállapította, hogy a kiállítócsarnok tetején félméteres hóréteg volt. A csarnok tulajdonosa ezzel szemben azt állítja, hogy a havat eltakarították a tetőről. Szakemberek véleménye szerint a katasztrófát a hótömeg nyomása, a külső és belső hőmérséklet közötti különbség vagy tervezési hibák okozhatták. Vannak olyan jelzések, hogy a katasztrófa idején néhány vészkijárat zárva volt. Az ügyészség is vizsgálja az esetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik