Nagyvilág

Irán olajáremeléssel válaszolna a szankciókra

Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója egy interjúban közölte: nem áll módjában megerősíteni, hogy az iráni atomprogram nem szolgál katonai célokat.

A Newsweek című amerikai magazinban vasárnap megjelent nyilatkozatában az atomsorompó-egyezmény betartásán őrködő szakosított ENSZ-szervezet vezetője közölte: “Az elmúlt három év során fokozott ellenőrzéseket végeztünk Iránban, és még nem áll módomban megerősíteni a program békés jellegét”. Hozzátette, hogy további dokumentumok tanulmányozására, interjúkra és helyszínek látogatására van szükség ahhoz, hogy megbizonyosodjanak róla, mindent láttak, amit látniuk kell, és nincs semmi gyanús a programmal kapcsolatban.

Arra a kérdésre, hogy a NAÜ-nek vannak-e értesülései arra vonatkozóan, hogy Iránnak külön katonai atomprogramja van, Baradei kijelentette: “Nem, nincs, de nem tudom ezt a lehetőséget kizárni”. “Ha van nukleáris felszerelésük és párhuzamos fegyverkezési programjuk, nem vagyunk messze – talán néhány hónapra – a fegyvertől” – közölte a NAÜ főigazgatója.

Irán vasárnap közölte, hogy csak diplomáciai úton, és nem az ENSZ Biztonsági Tanácsának bevonásával oldható meg a kialakult helyzet. A nukleáris programja miatt Iránra kényszerített bármilyen szankció a világpiaci olajár emelkedését vonná maga után – figyelmeztetett Davúd Danes-Dzsafari iráni gazdasági miniszter.

Demokratapárti és republikánus szenátorok vasárnap közölték, hogy az Egyesült Államok végső esetben katonai csapást is alkalmazhat annak megakadályozására, hogy Irán atomfegyverre tegyen szert, de hangsúlyozták: ezt csak a legutolsó eszköz lehet.

Baradei, akiről azt tartják, hogy kerüli a Teheránnal való konfrontációt, közölte: “A diplomáciát nyomásgyakorlással és végső esetben erővel kell támogatni. … Először mindent meg kell tennünk, hogy betartsuk a meggyőzés szabályait. Ha nem sikerül, azután lehet ezeket alkalmazni.” Teherán kedden jelentette be, hogy újrakezdi nukleáris kutató programját és tájékoztatta Mohamed el-Baradeit, hogy korlátozott mértékben urándúsítást kíván végezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik