Nagyvilág

Javul, de válságos Saron állapota

Ariel Saron izraeli miniszterelnök agyának idegrendszeri működése további enyhe javulást mutatott kedden, mindazonáltal a beteg állapota továbbra is válságos. A múlt heti súlyos agyvérzés után most először tudta mozgatni a bal oldalát.

A miniszterelnök agyműködése javult – mondta az újságíróknak Slómó Mor-Jószéf a jeruzsálemi Hadassza kórház igazgatója, majd hozzátette: nagyobb mozdulatokat tett a jobb karjával és a jobb lábával, mint hétfőn, illetve megmozdította a bal kezét is. A beteg állapotát Mor-Jószéf úgy összegezte, hogy “súlyos, válságos és stabil”.

Az igazgató eközben cáfolta, hogy a Háárec című napilap azon állítását kedden este, amely szerint a miniszterelnöknek adott véralvadásgátló szerek okozhatták a második, az elsőnél jóval súlyosabb agyvérzést. A Háárec az általa megkérdezett orvosokra hivatkozva arról írt: a miniszterelnök egy korábban nem diagnosztizált agybetegségben szenvedett, amelyet súlyosbíthattak az első agyvérzése után neki adott véralvadásgátló szerek, sőt éppen ezek a szerek váltották ki a második agyvérzést.

A Háárec szerint azonban a betegséget csak a második, súlyos agyvérzés után fedezték fel. Saron orvosai már a kormányfő első, decemberi agyvérzésekor pontos és teljes diagnózissal rendelkeztek, s a mostani, második agyvérzést követően nem is készült újabb diagnózis – jelentette ki az igazgató.

Egy fajta csendes diplomáciába kezdett az Egyesült Államok a Közel-Keleten már a Saron utáni időszakot tervezve – vált ismertté helyi idő szerint hétfőn Washingtonban. Magas rangú amerikai kormányzati tisztségviselők elmondták, hogy a diszkrét washingtoni diplomáciai erőfeszítések célja az Izrael és a palesztinok közötti konfliktus rendezésének előmozdítása, de már az agyvérzést szenvedett Saron nélkül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik