Nagyvilág

Az európai alkotmány halott Hollandia számára

Hollandia számára "halott az európai alkotmány" - jelentette ki Bernard Bot külügyminiszter az Európai Unió soros elnökségét betöltő Ausztria külügyminiszterével, Ursula Plassnikkal folytatott hágai beszélgetése után tartott sajtótájékoztatóján.

“Ami minket illet, nem jön szóba, hogy újra előterjesztenénk ratifikálásra az alkotmányos szerződést” – mondta. Jelezte: kormánya azt sem tartaná kielégítő megoldásnak, ha megpróbálnának egyes elemeket kivenni, “kimazsolázni” a szerződésből, és azokat megmenteni. Holland álláspont szerint az lenne a leghelyesebb, ha az EU egyelőre a nizzai szerződésből fakadó gyakorlati intézkedésekre összpontosítana – fejtette ki a holland diplomácia vezetője.

A holland lakosság a 2005. június 2-i népszavazáson elutasította az Európai Unió alkotmányos szerződését. Kevéssel korábban a francia referendumon is az elutasító szavazatok voltak többségben. Plassnik Hága előtt – nem véletlenül – Párizsban tett látogatást, és a francia fővárosban felszólította a helyi vezetést, hogy dolgozzon ki közös forgatókönyvet arra, miképpen lehet kilábalni abból a válságból, amelyet az uniós alkotmány elutasítása okozott.

Plassnik megerősítette, hogy az osztrák elnökség szeretné kimozdítani az Európai Uniót abból a zsákutcából, amelybe emiatt került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik