Nagyvilág

Hétfőn felébresztik Saront

Orvosai hétfőn ébresztik fel a mesterséges kómából Ariel Saron izraeli miniszterelnököt.

Hétfőn reggel az orvosi konzílium után megkezdik Saron fokozatos felébresztését a mesterséges kómából, ami hat-nyolc órán keresztül tarthat – ezt követően tudják majd megállapítani, milyen károkat okozott az agyvérzés. Eredetileg vasárnap reggel ébresztették volna fel a kormányfőt, de akkor úgy döntöttek, hogy még egy napig mesterséges kómában és lélegeztetőgépen marad.

Képes lesz beszélni

Slómó Mor-Jószéf, a jeruzsálemi Hadassza kórház igazgatója szerint a miniszterelnök állapota “folyamatosan javul”, de még válságos. Szavai szerint a Saron agyában keletkezett duzzanat visszahúzódott; a koponyaűri nyomás, a vérnyomás és a pulzus a normális határértékeken belül volt.


A miniszterelnököt műtő egyik sebész, Jose Cohen szerint a 77 éves politikus túlélési esélyei igen jók, ám az agyvérzés minden bizonnyal befolyásolni fogja a gondolkodási képességét. A sebész nyilatkozatában teljes határozottsággal kizárta annak lehetőségét, hogy Saron visszatérhet a hivatalába. Ugyanakkor ismételten reményének adott hangot, hogy a miniszterelnök érteni fogja, ha beszélnek hozzá, és beszélni is képes lesz majd.

Élet Saron után


Egyidejűleg az izraeli sajtó idézte Simon Peresz volt munkapárti kormányfőt, aki hetekkel ezelőtt csatlakozott Saron újdonsült pártjához, a Kadimához (Előre). A CNN-nek nyilatkozva Peresz közvetve már a Saron utáni korszak kilátásairól beszélt, támogatásáról biztosítva Ehud Olmert ügyvezető kormányfőt, híveit Olmert és a Kadima támogatására szólítva fel.


Most első ízben Ehud Olmert miniszterelnök-helyettes, ügyvezető kormányfő vezetésével ült össze szokásos heti ülésére vasárnap az izraeli kabinet, s azon Olmert ígéretet tett, hogy a nagybeteg Ariel Saron miniszterelnök “óhajait teljesíti”. Ha Saron beszélni tudna, azt akarná, hogy mindenki lásson munkához, az ország sürgető biztonsági, társadalmi és gazdasági kérdéseivel foglalkozzon – hangoztatta kabinettársai előtt az ügyvezető miniszterelnök. “Ezt tesszük a jövőben is. Továbbra is teljesítjük Saron óhajait, visszük tovább az ügyeket, ahogyan kell.”

Olmert visszavárja a miniszterelnököt


“Reméljük és óhajtjuk a miniszterelnök felépülését, azt, hogy visszanyeri erejét, újra kézbe veszi a kormány irányítását, Izrael állam vezetését” – mondta Olmert a minisztereknek. Az orvosok mindazonáltal erősen kétlik, hogy Saron képes lesz még kormányfői feladatainak ellátására. A Jerusalem Post című lap által idézett kormányilletékesek szerint a vasárnapi ülésen szóba kerülhet még az a kényes kérdés, hogy a kelet-jeruzsálemi palesztinok részt vehessenek-e a január 25-re kitűzött palesztin törvényhozási választásokon. Ugyancsak felmerülhet Olmert közeli találkozójának lehetősége Ehud Barak volt munkapárti kormányfővel, akinek az új munkapárti elnök, Amír Perec még nem ajánlott előkelő helyet a március választások jelöltlistáján.

Saront szerdán este szállították kórházba súlyos agyvérzéssel, s azóta három műtétet hajtottak rajta végre. Állapota “kritikus, ám stabil” – fogalmaztak a kezelőorvosok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik