Nagyvilág

Az USA óva intette a nukleáris kutatásoktól Iránt

Óva intette az Egyesült Államok Iránt a nukleáris fűtőanyaggal kapcsolatos kutatások felújításától, amelynek tervét Teherán kedden jelentette be.

Az Egyesült Államok azt gyanítja, hogy az iráni közlés szerint január kilencedikén felújuló kutatások segíthetik az amerikai feltételezés szerint atombomba előállítására irányuló iráni törekvéseket – mondta Sean McCormack amerikai külügyminisztériumi szóvivő kedden Washingtonban újságíróknak.

“Amennyiben Irán újabb, urándúsítással összefüggő lépéseket tesz, a nemzetközi közösségnek fontolóra kell vennie további intézkedések foganatosítását avégett, hogy féken tartsák Irán nukleáris törekvéseit” – hangoztatta McCormack.

A szóvivő nem fedte fel, hogy az amerikai kormányzat pontosan milyen intézkedésekre gondol. Irán kedden hivatalosan értesítette a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ) arról, hogy január 9-én felújítja “a nukleáris energia békés célú felhasználásával” kapcsolatos, két és fél éve felfüggesztett kutatóprogramját. Teherán arra hivatkozott, hogy olyan kutatásokról van szó, amelyeket önkéntes alapon és ideiglenesen szüneteltetett.

A kutatóprogram a nukleáris fűtőanyag felhasználásával kapcsolatos. Mohamed el-Baradei, a NAÜ főigazgatója tájékoztatta az iráni döntésről a szervezet – 35 ország képviselőiből álló – kormányzótanácsát, a NAÜ titkársága pedig szeretne több információt kapni a teheráni lépés következményeit illetően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik