Nagyvilág

Uniós adót vezetne be Barroso

Támogatná valamilyen uniós szintű adó bevezetését az Európai Bizottság elnöke. Hasonlóan vélekedik a 2006 első felében elnöklő Ausztria kancellárja, Wolfgang Schüssel is – írja a Világgazdaság.

Az EU jelenleg az egyetlen olyan „állam” a világon, amelynek nem lehet költségvetési hiánya. Bevétele a tagállamok behozatali vámjából és áfájából származó hozzájárulásokból, valamint a közvetlen befizetésekből áll össze. Éppen ezért meg kell találni annak módját, hogy az uniós költségvetés ne függjön ilyen nagy mértékben a nemzetiektől, illetve a tagországok közötti vitáktól – mutatott rá José Manuel Barroso a 2007–2013-as uniós költségvetés körüli súlyos vita kapcsán.

Mivel közvetlen adóbevételek felett nem rendelkezik, és hitelt sem vehet fel, túl szűk az unió pénzügyi mozgástere – adott hangot a fentihez hasonló véleményének Karl Aiginger, egy osztrák gazdasági kutatóintézet, a Wifo főnöke. Szerinte a 2006-ban kezdődő osztrák elnökség jó alkalom, hogy a direkt EU-adó lehetőségével kapcsolatos vitát elindítsák. Aiginger több szóba jöhető forrást is megnevezett. Ilyen lehetne például egy a nemzetközi pénzügyi manőverekre kivetett adó, s ez ráadásul kedvező gazdaságpolitikai „mellékhatással” is járna, hiszen a helyi beruházásoknak kedvezne a pénzügyi spekulációkkal szemben. Emellett még az alkohol és dohány utáni jövedéki, illetve különböző környezetvédelmi adókat is felvetett, de konkrét számokat nem nevezett meg. A versenyképesség szempontjából fontos uniós kutatás-fejlesztési támogatások vagy az infrastrukturális beruházások esetében mennyiségi és minőségi javulást eredményezhetne, ha az EU-nak lennének közvetlen forrásai – hangsúlyozta Aiginger.

Wolfgang Schüsselen kívül Edmund Stoiber bajor miniszterelnök, Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter, valamint Angela Merkel német kancellár is érdeklődést mutatott a felvetés iránt. Ugyanakkor Nagy-Britannia, Írország és több közép-európai tagállam ellenez minden ilyen jellegű megoldást. Magyarországnak még nincs álláspontja az ötlettel kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik