Nagyvilág

Kötelezték a felszállásra a lezuhant iráni repülőgép pilótáját?

Kötelezték a felszállásra azt a pilótát, aki a Teherán déli részén egy lakóépületre zuhant katonai szállítógépet vezette – írták szerdán iráni újságok. A keddi katasztrófában mintegy 110 ember vesztette életét.

A katonai gépen 68 újságíró utazott Irán déli részébe, hogy részt vegyen egy jelentős katonai hadgyakorlaton. A gépen volt a Hamsahri című konzervatív lap fotóriportere is. Felesége az újságnak elmondta, hogy a repülőgépnek hét órakor kellett volna felszállnia. Férje nyolc órakor felhívta telefonon, és közölte, hogy a repülőnek műszaki problémái vannak. Az asszony tíz órakor visszahívta férjét, aki közölte, hogy a gép még mindig nem indult el, mert a pilóta a műszaki problémák miatt megtagadta a felszállást.

Hasonló történetről számolt be az ISNA iráni diákhírügynökség egyik munkatársa is, akit a repülőgép indulására váró kollégája hívott fel. Nami tábornok, az iráni hadsereg vezérkari főnökének helyettese viszont cáfolta azt a híresztelést, amely szerint a repülőgép személyzete tudott volna a felszállás előtti műszaki problémáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik