Nagyvilág

Lakóépületre zuhant egy repülőgép Teheránban

Lakóépületre zuhant egy iráni katonai szállítógép kedden Teherán déli részén, legkevesebb 119 személy meghalt. A rendőrség szerint a repülőgép kényszerleszállással próbálkozott a mehrábádi nemzetközi repülőtértől délre.

A teheráni főpolgármester azt közölte, hogy a C–130-as típusú gép fedélzetén tartózkodó 94 ember életét vesztette, az állami rádió pedig azt, hogy a tízemeletes lakóházban 25-en haltak meg, 15-en megsérültek – írja a BBC.


A becsapódás előtt a gép átszakította a lakóház gázvezetékét. A füstben a ház hét lakója a helyszínen életét vesztette. Egyes értesülések szerint több mint kilencven sérültet szállítottak kórházba. . A gép a dél-iráni Bandar-Abbászba tartott, de a műszaki hiba miatt visszafordult, és kényszerleszállást akart végrehajtani a Teherán délnyugati részén lévő Mehrábád repülőterén, amikor a repülőtér közelében lévő lakónegyedre zuhant. A pilóta előzőleg a hajtómű meghibásodását jelentette


A gépen volt negyven újságíró és televíziós technikus is, akik egy Dél-Iránban tartott hadgyakorlatra utaztak tudósítani. A rendőrség feltételezése szerint az áldozatok között van a hadsereg több magas rangú parancsnoka is.


Az iráni légierő állítólag 15 elavult amerikai típusú C–130-as gépet használ, melyek az 1979-es iszlám forradalom és az amerikai bojkott előtti időkből származnak. Az ország igen csekély eredményeket ért el a polgári és katonai repülőgépek védelmével kapcsolatban. Szakértők szerint a gyakori repülőgép-katasztrófák oka a légtér hiánya, melyet részben az amerikai szankciók okoznak.

A legutóbbi nagy iráni légiszerencsétlenség 2003-ban történt, amikor egy Ilyushin–76 típusú csapatszállító gép zuhant le az ország délkeleti részén, túlélő nem volt, 276 katona és a személyzet életét vesztette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik