Nagyvilág

Simon Peresz Saron új pártját támogatja

Simon Peresz veterán izraeli politikus úgy döntött, hogy elhagyja a Munkapártot, és az Ariel Saron miniszterelnök által alapított új pártot támogatja – jelentette kedd este az izraeli közszolgálati televízió.

Simon Peresz, az Izraeli Munkapárt egyik történelmi vezetője bejelentette, hogy kilép pártjából, és Ariel Saron jelenlegi kormányfőt támogatja a jövő márciusi választásokon. “Tevékenységem a pártban véget ért. Úgy döntöttem, hogy Ariel Saront fogom támogatni, mert ő az egyetlen, aki vezethet egy békére törekvő koalíciót” – mondta Peresz a sajtó képviselőinek, hozzátéve, hogy döntése nem volt könnyű

A bejelentés nem volt váratlan, előzőleg Saron egyik magas rangú tanácsadója szintén úgy nyilatkozott, hogy Peresz a Munkapártból való kilépés mellett döntött, és tagja lenne a kormánynak, ha Saron megnyeri a március 28-án tartandó előrehozott választásokat. A közlés szerint Peresz nem indulna képviselői helyért a Knesszetben, de Saron kormányában elvállalná a Galilea és a Negev-sivatag fejlesztéséért felelős miniszteri posztot. Valószínűbb azonban, hogy Saronnak megfelelne, ha Peresz „kívülről” támogatná a Kaldimát, és meglebegtette, hogy a választások után „békenagyköveti” megbízatást kaphat.


Simon Peresz novemberben indult az Izraeli Munkapárt elnöki posztjáért tartott szavazáson, de akkor három jelölt közül minimális különbséggel alulmaradt, és a szakszervezeti vezér Amir Perec került a párt élére. A 83 éves Simon Peresz nehezen fogadta a vereséget, és már akkor felvetette a Munkapártból való kilépését, melynek hatvan éven át volt tagja. Perec szerette volna megtartani az idős politikust, és tiszteletbeli pártelnöki posztot ajánlott neki, amit Peresz visszautasított, és Saron új pártja felé fordult. 

Simon Peresz volt kormányfő a Kaldimával kapcsolatban úgy fogalmazott, pozitív változás történt, ugyanis Saron módosította a palesztin államhoz való hozzáállását, és folytatni akarja a béketárgyalásokat. A végső megállapodás eléréséhez csak egy út vezet, ki kell jelölni Izrael határait, és két különálló államot kell létrehozni – nyilatkozta az Izrael Rádiónak Meir Sheetrit kabinetfőnök. A Saron által létrehozott új párttól egyebek között azt várják, hogy véget vessen a Likud és a Munkapárt hosszú dominanciájának a politikai életben. A legfrissebb közvélemény-kutatások alapján Saron új pártja 30-33 mandátumhoz jutna a 120 tagú Knesszetben, és ez elegendő lenne ahhoz, hogy koalíciós kormányt hozzanak létre a Munkapárttal, akik szintén támogatják a végső békemegállapodást – írja a CNN.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik