Nagyvilág

EU-s feketelista a légitársaságokról

Az EP elfogadta azt a jogszabálytervezetet, amelynek értelmében uniós feketelistára kerülnek a biztonsági előírásoknak meg nem felelő légitársaságok. A lajstromon szereplő cégek nem tevékenykedhetnek majd az EU területén, az utasokat pedig kárpótolni kell, ha választott légitársaságuk a jegyfoglalás után kerül a tiltólistára.

Vége a jegyárak összehangolásának

Az Európai Bizottság szerdán javaslatot terjesztett elő, hogy a légitársaságok 2007-től szüntessék meg a jegyárak összehangolásának gyakorlatát az Unión belül közlekedő menetrend szerinti járataikon, majd 2008 júniusától az EU-n kívül is.

Mivel a Parlament, a Tanács és a Bizottság előzetesen megegyezésre jutott a kérdésben, várhatóan már a mostani első olvasat után jogszabály lehet a repülési feketelistáról szóló tervezetből. A szabályozás húsz nappal az EU Hivatalos Lapjában történő közzététel után lép hatályba, várhatóan 2006 elején.

Az elfogadott szöveg szerint az új szabályozás hatályba lépést követő egy hónapon belül a tagállamoknak továbbítaniuk kell az EB-nek a területükről kitiltott légitársaságok listáját. A Bizottság erről értesíti a többi uniós országot is. Ezt követően az EB további egy hónapon belül közös kritériumrendszer alapján állítja össze az uniós feketelistát. Az érintett légitársaságok panasszal élhetnek a döntéssel szemben.

A Bizottság legalább háromhavonta megvizsgálja, szükséges-e a lajstrom frissítése. A lista hatékony gondozása érdekében a tagállamoknak és az Európai Légi Biztonsági Ügynökségnek minden lényeges információt meg kell osztaniuk az EB-vel.

A feketelistát közzétennék az interneten és az EU Hivatalos Lapjában, valamint a nemzeti és uniós légi közlekedési hatóságok, illetve a repülőterek webhelyein is.

A képviselők erősítenék az utasok tájékoztatáshoz való jogait is. A repülőjegy-árusítók a foglalás módjától függetlenül kötelesek lennének felhívni utasaik figyelmét az általuk választott légitársaság biztonsági státuszára. Az új szabályozás szerint azonnal kötelező lesz értesíteni az utasokat, ha a légi szállító a feketelistára kerül. Teljes kártérítés vagy alternatív repülőút jár az utasnak, ha már lefoglalta jegyét, de a légi szállító működését betiltják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik