Nagyvilág

Orbán értékelte a miniszterelnök erőfeszítéseit

Gyurcsány Ferenc érdeme is Horvátország sikere az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdésében, a miniszterelnök ugyanis több alkalommal kellő súllyal vetette fel a horvát EU-tagságot – nyilatkozta Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke azzal kapcsolatban fejtette ki véleményét, hogy Törökország után keddre virradó éjszaka Luxemburgban Horvátország is megkezdte az uniós csatlakozási tárgyalásokat.

A megbeszéléseknek eredetileg idén márciusban kellett volna beindulniuk, de az Európai Unió az utolsó pillanatban a halasztás mellett döntött, azt kifogásolva, hogy Zágráb nem teljesíti a tárgyaláskezdés feltételeként megszabott követelményt, a jugoszláviai háborús bűnöket kivizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszékkel való teljes körű együttműködést. A mostani fordulatot az ezen a téren bekövetkezett változás tette lehetővé.

Carla Del Ponte, a hágai testület főügyésze hétfőn délután – korábbi, borúlátó nyilatkozatai után némi meglepetést keltve – Luxemburgban arról számolt be az EU-tagállamok külügyminisztereinek, hogy Zágráb az elmúlt néhány hétben immár teljes mértékben együttműködött a hágai testülettel, s minden tőle telhetőt megtesz a háborús bűnökkel vádolt Ante Gotovina horvát tábornok felkutatására, őrizetbe vételére. A külügyminiszterek ezt követően hozzájárulásukat adták a tárgyalások megkezdéséhez, sőt: ezt a szimbolikus jelentőségű eseményt alig néhány órával később meg is tartották.

Olli Rehn, az EU-bizottság bővítési biztosa a megbeszélések beindítását követő sajtóértekezleten ezt a gyorsaságot azzal magyarázta, hogy az EU egyszerűen teljesítette korábbi ígéretét: amint megbizonyosodott arról, hogy teljes az együttműködés Zágráb és a Nemzetközi Törvényszék között, még azon a napon megkezdte e folyamatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik