Nagyvilág

A felépülés öt szakasza a Katrina után

Az érintett személyekhez hasonlóan a katasztrófasújtotta gazdaság is végighalad a szerencsétlenség okozta fájdalom öt állomásán, melyek a tagadás, düh, racionalizálás, a depresszió és a felépülés – írja a Deloitte Research a Katrina gazdaságpszichológiai hatásait vizsgáló elemzésében.

Lemondott a rendőrfőnök

Magyarázat nélkül lemondott tisztségéről Eddie Compass, New Orleans rendőrfőnöke, aki 26 éven át látta el ezt a posztot. A rendőrséget sok bírálat érte amiatt, hogy a Katrina pusztítása után nem tudta megakadályozni a közrend és a törvényesség összeomlását, és az elöntött város anarchiába süllyedt. Bejelentették, hogy 250 rendőr, a teljes New Orleans-i állomány 15 százaléka ellen fegyelmi eljárás indulhat, mivel a hurrikán nyomán fellépő árvíz napjaiban engedély nélkül távoztak szolgálati helyükről. Minden egyes ember esetében tüzetesen megvizsgálják, dezertőr volt-e, vagy pedig nyomós oka volt a távolmaradásra.

Az Egyesült Államokban augusztus végén a Mexikói-öböl partvidékén végigsöprő, elsősorban New Orleans városát sújtó hurrikán mintegy 150 milliárd dollárnyi kárt okozott, és közel 1100 halálos áldozatot követelt.

A katasztrófa utáni helyreállás folyamatában a gazdaság lassan túljut a tagadási szakaszon, így az elkövetkező néhány hétben várhatóan a düh lesz a legjellemzőbb érzelem – állítja az elemzés. Düh a kormánnyal szemben, amiért nem tett meg mindent a katasztrófa ellen, a fosztogatókkal szemben, amiért kihasználják mások elesettségét, düh az anyatermészettel szemben, amiért ilyen súlyos áldozatokat követelt, és düh az elszabaduló energiaárak miatt.

Ezt követi majd a racionalizáció szakasza, hogy a nemzet, és maga New Orleans városa lábra tud állni, majd jön az életek és értékek elvesztése feletti depresszió. A vagyoni károk és az emberi veszteség nagyságrendje miatt a fenti szakaszok várhatóan hosszabbak lesznek, mint amit például tavaly Floridában, az államot egymás után végigpusztító hurrikánok nyomán tapasztalhattunk.

A tanulmány kiemeli, hogy az utolsó, a felépülés szakasza gyorsabban eljön, mint arra a legtöbben számítanak. Floridában a gazdaság az utolsó hurrikán pusztító átvonulása után három hónappal már ismét csúcsra járt. A Katrina hurrikán által okozott özönvizet a Szövetségi Katasztrófaelhárítás és a biztosítási kifizetések dolláráradata fogja követni. A szövetségi kormány eddig 10,5 milliárd dollár támogatást ígért, és a biztosítási kifizetések becsült összege 10 és 15 milliárd dollár között mozog, ami lényegesen több, mint a floridaiaknak tavaly kifizetett 7,5 milliárd dollár. A szomszédos államokba irányuló tömeges kivándorlás hozzájárul a befogadó területek fogyasztói költéséhez, amint a korábbi New Orleans-i lakosok beolvadnak a helyi gazdaságokba.

A felépülési-helyreállítási szakasz nagyon pozitív hatással lehet egy város közösségi szellemére és önbecsülésére, ahogy az emberek együttműködnek a közösség újjáépítésének nemes ügyéért. Bár néhány korábbi lakos soha nem tér vissza New Orleansba, az újjáépítés számos munkahelyet teremt a helyi építőiparban, ami új munkavállalókat is vonz a régióba.

A magas energiaárak hatásai


A Mexikói-öböl energiatermelésének összeomlása miatt az egész országban élesen emelkedtek a már amúgy is magas benzin, fűtőolaj és földgázárak. A gazdaságot ért ilyen arányú sokkhatás 0,5-1 százalék közötti visszaesést fog eredményezni a GDP-növekedésben mostantól az év végéig. A megrázkódtatás csak átmeneti, mivel a finomítói és termelő kapacitást előbb-utóbb helyre fogják állítani. Tavaly az Ivan hurrikán miatt szünetelt az olajkitermelés a Mexikói-öbölben, és ez az árakban is éreztette hatását. Ennek ellenére a gazdaság kiemelkedő teljesítményt nyújtott 2004. második félévében.


Minden energiafelhasználó vállalkozás tapasztalni fogja a költségek növekedését, de ezek továbbhárítására a fogyasztók felé alig lesz lehetőség, ami rontani fogja a vállalkozások nyereségességét – íra a Deloitte Research. A gazdaság lassulása miatt szünetelnek majd a Fed kamatemelései is, amelyek a magasabb olajárak negatív hatásait ellentételezik. A Mexikói-öbölben végbement pusztítás nyomán valószínűleg az elmúlt 30 év során az egy hónapon belül mért legnagyobb foglalkoztatáscsökkenés következik be, ami meghaladhatja a szeptember 11-e után a munkahelyek számában tapasztalt azonnali csökkenést.

Idővel, ahogy az öböl olaj-, gáz- és földgáztermelő-kapacitása helyreáll, az árak mérséklődnek, és a gazdaság visszatér a 3,5-4 százalékos növekedési pályára, ami megfelel az elmúlt három év tapasztalati átlagának. Bár a benzin és olajárak rekordszinten vannak, ezek hatása sokkal kevésbé lesz negatív az amerikai gazdaságra nézve, mint korábban – állítják az elemzők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik