Nagyvilág

Kétszer nagyobbak a szaúdi olajtartalékok

Szaúd-Arábia rövidesen hivatalosan is bejelentheti, hogy a bizonyított és kitermelhető kőolajtartalékai körülbelül kétszer nagyobbak a jelenleg hivatalosan elismertnél - mondta Ali al-Naimi szaúd-arábiai olajipari miniszter.

A miniszter egy johannesburgi szakértekezleten ismertette a legújabb kutatásokat és feltárásokat: a kitermelhető kőolajtartalék a jelenleg hivatalosan elismert 264 milliárd hordónál körülbelül 200 milliárd hordóval lehet több.

A miniszter úgy vélte, hogy a most folyó beruházások nyomán három-négy éven belül az egész világ olajtermeléséhez képest is lesz megint elegendő kitermelhető tartalék a föld és a tengerek alatt az olajtermelő országokban. Ezzel megszűnik a mostani nyugtalanság a feszített tartalékhelyzet miatt, amit az okozott, hogy a kilencvenes évek végére meredeken csökkenő olajárak miatt sok fejlesztőberuházás elmaradt világszerte. Azt mondta, hogy maga Szaúd-Arábia hosszabb távon is napi 1,5-2 millió hordós tartalékkapacitást akar fenntartani a napi termelésén felül.

A szaúdi küldöttség egy másik, meg nem nevezett tagja azt mondta újságíróknak, hogy a jelenlegi, napi 9,6 millió hordós szaúd-arábiai olajtermelés októberben kissé csökkenhet a fő vevők, az amerikai olajfinomítókat ért károk miatt, de a visszaesés csak átmeneti lesz. Általában is úgy vélte, hogy Szaúd-Arábia, illetve az OPEC legutóbb megígért, bármikor mozgósítható többtermelésére jelenleg nincs vevő a világpiacon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik