Nagyvilág

A Zöldek nem tárgyalnak Merkelékkel

Nem tárgyalnának tovább a vasárnapi választásokon győztes konzervatív pártokkal (CDU/CSU) a Zöldek. A különbségek rendkívülien nagyok, az uniópártok pedig nem törekedtek a kompromisszumra – jelentették ki a környezetvédők képviselői.

A múlt hétvégi választások után kialakult bizonytalan helyzetben sorban jelentek meg a sajtóban találgatások, hogy a koalíciós tárgyalásokat követően milyen kormány alakulhat. Felmerült többek között az úgy nevezett jamaikai koalíció (CDU/CSU, FDP, Zöldek) is, ám erre a mostani kijelentések után kevés az esély.

A Zöldeknél nincsen azonban teljes egyetértés a továbbiakról. Reinhard Bütikofer a párt társelnöke nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a későbbiekben ismét tárgyalnak az uniós pártokkal (CDU/CSU). Claudia Roth a Zöldek másik elnöke azonban úgy nyilatkozott, hogy ellenzéki szerepre készülnek, mivel egy esetleges jamaikai koalíció az esélyei minimálisak.

Angela Merkel a tárgyalásokat követően elmondta a sajtó képviselőinek, hogy egy ideig biztosan nem ülnek tárgyalóasztalhoz a Zöldekkel. „Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden ajtót bezárnánk magunk mögött.” – nyilatkozta Merkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik