Nagyvilág

Újabb videón vallott az al-Kaida

Az al-Kaida beismerte, hogy tagjai követték el a félszáz emberéletet követelő július eleji londoni robbantásos merényleteket. Ezt Ajmán az-Zavahiri a terrorhálózat második számú vezetője közölte egy arab nyelvű műholdas tévéadón sugárzott videoüzenetben.

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat most először vállalta közvetlenül, hogy emberei hajtották végre a július 7-ei londoni merényleteket, melyben 52 ember vesztette életét. A katari székhelyű tévé szeptember elején már sugárzott egy videoüzenetet, amelyen Zavahiri a londoni merényletekről beszélt, akkor azonban csak burkoltan vállalta a terrorhálózat nevében a robbantások elkövetését. Akkor csupán annyit mondott: a júliusi merényletekkel „az ellenség országába” helyezték át a harcot.

A legújabb videofelvételen a terrorista vezér kritizálta az afganisztáni parlamenti választásokat is, melyekről kijelentette, hogy nem voltak tiszták, és amerikai megszállás alatt történtek. A felvételen közölte, hogy a londoni merényletek oka az angol elnyomók arroganciája, és az iszlám nemzet elleni közel száz éves amerikai agresszió. Két más iszlám csoport már korábban magára vállalta a robbantásokat.

Közben már zajlik az év legnagyobb síita zarándoklata Kerbelában, ahova több száz ezer hívő látogat el. A szent városban a zarándokokat mintegy hatezer rendőr és katona védi, ugyanis az al-Kaida iraki szárnyának vezetője, Abu Muszab al-Zarkávi háborúval fenyegette meg a vallási ünnepre készülőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik