Nagyvilág

Szolidáris magyar pártok

Az MSZP és az SZDSZ is saját „testvérpártja" sikerét hangsúlyozza: a szocialisták szerint a németek támogatják a baloldal által megkezdett reformokat, a szabad demokraták a német liberális párt előretörését emelik ki.

A kormánynak mindegy

Magyarország alapvető érdeke az, hogy Németországban minél előbb stabil, cselekvőképes kormány alakuljon, és így folytatódjanak az ország versenyképességét biztosító reformfolyamatok – közölte a külügyi tárca helyettes szóvivője a német választások kapcsán hétfőn. E reformfolyamatok képezik a gazdasági nehézségekből való kilábalás útját, amely elengedhetetlen az igen szoros magyar-német kétoldalú gazdasági kapcsolatok továbbfejlesztése szempontjából is – olvasható Szabó Ferenc MTI-hez eljuttatott közleményében. Németországhoz fűződő kapcsolataink eddig is, és várakozásaink szerint a jövőben is a mindenkori németországi kormány összetételétől függetlenül és pártpolitikai összefüggésektől mentesen fognak alakulni, és szándékaink szerint továbbfejlődni – közölte a helyettes szóvivő.

Szekeres Imre jó esély lát arra, hogy ismét a szociáldemokraták kormányozzanak Németországban, és bízik abban, hogy Gerhard Schröder lesz a kancellár. „Az, hogy milyen kormány lesz Németországban, nyilván a koalíciós tárgyalásoktól függ; én jó esélyt látok arra, hogy a szociáldemokraták kormányozzanak, és bízom benne, hogy Gerhard Schröder lesz a kancellár” – nyilatkozta a hétvégi németországi választások eredményét értékelve az MSZP elnökhelyettese hétfőn az MTI-nek.

Szekeres Imre szerint a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) nagyon szép eredményt ért el, ami Németország és a baloldal számára is kulcsfontosságú üzenet, arról szól ugyanis, hogy a társadalom támogatandónak tartja a baloldal által megkezdett társadalmi, gazdasági reformokat. A szocialista politikus fontos üzenetnek tartja azt is, hogy szerinte bebizonyosodott: a választókkal való személyes kapcsolattartás fontosabb minden média- és marketingkampánynál. Mint beszámolt róla, ő maga személyesen látogatott ki a választások előtt Németországba.

Közleményben gratulált a németországi választásokon győztes CDU-nak és vezetőjének, Angela Merkel elnök asszonynak és sok sikert kívánt az előttük álló koalíciós tárgyalásokhoz a Fidesz elnöksége, amely szerint Németországban megbukott a szociáldemokrata kormány.  “Németországban megbukott a szociáldemokrata kormány. A német választók a tegnapi napon leváltották az ígéreteit be nem tartó baloldali kormánykoalíciót” – hangsúlyozza az MTI-hez eljuttatott közlemény.


 “Reményünket fejezzük ki, hogy a CDU által képviselt kereszténydemokrata értékek mindenki számára nagyobb biztonságot, több munkahelyet, s élhetőbb életet biztosítanak. A Németországban bekövetkező fordulat segítheti az európai gazdaság folyamatainak stabilizálását is” – fejeződött be a közlemény.

Más szemmel

A németországi választások legnagyobb győztese a szabad demokrata párt (FDP), amely majdnem megduplázta korábbi szavazatainak számát – értékelte a hétvégi németországi, előrehozott voksolások eredményét Eörsi Mátyás SZDSZ-es ügyvivő. Bebizonyították, és ez Magyarországon is érvényes, hogy miközben a nagy pártok egymást múlják felül a szociális ígérgetésekben, addig egy európai országban nagyon stabil támogatottsága van egy olyan pártnak, amely nyíltan kiáll a piacgazdaság alapvető értékei mellett – fogalmazott Eörsi Mátyás, aki szerint „ez számunkra is tanulságos”.

A Magyar Demokrata Fórum szerint a német választás azért is példaértékű, mert a választók nem kértek a kétpártrendszerből, a német választók a valódi többpártrendszerre szavaztak – hangsúlyozta Dávid Ibolya pártelnök hétfői közleményében.  A hétvégi német választási eredmények egyértelműen igazolták azt az európai trendet, mely szerint a nagy európai pártok képtelenek önállóan a kormányzati többségről gondoskodni. A választók a kis pártokat is a parlamentbe akarják küldeni. A német szavazók megerősítettek még három másik pártot, amelyeknek így komoly szerepük lehet a születendő koalícióban – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.


“A Magyar Demokrata Fórum üdvözli, hogy a vasárnapi németországi választáson a konzervatív pártok, a CDU-CSU szerezte meg a legtöbb mandátumot. Meggyőződésünk, hogy az Európai Unió egyik vezető országában bekövetkező konzervatív fordulat és kormányváltás hozzájárulhat ahhoz, hogy Európa gazdasága talpra álljon” – írta a pártelnök.

Németországban a vasárnapi előre hozott választásokon leváltották a szociáldemokrata-zöld koalíciót, de a konzervatív pártoknak (CDU/CSU) nem sikerült kormányzóképes többségre szert tenniük a liberálisokkal együtt. A hétfőn hajnalban közzétett előzetes végeredmény szerint százalékosan a konzervatív pártok nyertek.

A CDU/CSU a szavazatok 35,2 százalékát nyerte el (2002-ben 38,5 százalékát), a szociáldemokrata párt (SPD) 34,3 százalékot ért el (2002: 38,5 százalék). A liberálisok (FDP) várakozáson felül szerepeltek, s a szavazatok 9,8 százalékát szerezték meg (2002: 7,4 százalék). A Baloldali Párt a voksok 8,7 százalékát gyűjtötte be. A zöldek (Szövetség’90/zöldek) 8,1 százalékot szereztek, három évvel ezelőtt ennél valamivel többet: 8,6 százalékot.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik