Nagyvilág

Megállapodtak az észak-koreai nukleáris válságról

Kétéves tárgyalási folyamatot zártak Pekingben, amikor a hatoldalú tárgyalásokon megállapodás született egy, az észak-koreai nukleáris program leállítását ígérő közös nyilatkozatról hétfőn.

Az Új-Kína hírügynökség jelentése szerint a részt vevő hat ország – a két Korea, Kína, Japán, az Egyesült Államok és Oroszország – egyhangúlag fogadta el Phenjan ígéretét, amely szerint lemondanak valamennyi nukleáris programjukról és mielőbb visszatérnek az atomsorompó-egyezményhez, olaj – és más gazdasági segélyekért cserébe. Az eddig nyilvánosságra került részletekből kiderül: Phenjan kész alávetni magát a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrzéseinek.

A közlemény szerint az Egyesült Államok és Észak-Korea ígéretet tett egymás szuverenitásának és a békés egymás mellett élés jogának tiszteletben tartására, továbbá lépéseket tesznek kapcsolataik fokozatos normalizálására.

Az Egyesült Államok kijelentette: nem tart atomfegyvereket a Koreai-félszigeten, és nincsen szándékában megtámadni Észak-Koreát sem nukleáris, sem hagyományos fegyverekkel. Ugyancsak a kapcsolatok rendezését kívánja Phenjan és Tokió is – olvasható a komünikében.

Vu Da-vej (Wu Dawei) kínai külügyminiszter-helyettes jelentős előrelépésnek nevezte a közös közleményt és egyúttal bejelentette: a hatoldalú pekingi tárgyalások ötödik fordulóját a tervek szerint november első harmadában tartják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik