Nagyvilág

Az OTP versenyben van a román takarékpénztárért

A román takarékpénztár, a CEC kérőinek előzetes, szándéknyilatkozatok alapján összeállított rövidített listájára összesen nyolc bank került fel, köztük az OTP Rt.

A román pénzügyminisztérium péntek délutáni bejelentése szerint a listán az OTP mellett az osztrák Erste Bank és a Raiffeisen International, a francia Société Générale, a Dexia, a görög National Bank of Greece és az EFG Eurobank, valamint az olasz Banca Monte dei Paschi di Siena szerepel.

Ezek a pénzintézetek most 10 ezer eurós díjért hozzáférhetnek a CEC szükséges adataihoz, és megtehetik kötelező ajánlataikat. Ennek határidejét azonban még nem rögzítették.

A CEC legalább 50 százalék plusz egy részvényét, de legföljebb 75 százalékát szánják külföldi egyedi stratégiai befektetőnek, a román kormány augusztus 3-i döntése szerint. A román pénzügyminisztérium augusztus 10-én tette közzé privatizációs felhívását. Hosszabb távon a pénzintézet összesen 90,1 százalékát privatizálják, 9,9 százalék a román vagyonalapé marad. Öt százalék a tervek szerint az alkalmazottaké lesz.

A Casa de Economii si Consemnatiuni (CEC) tavaly év végén 1,31 milliárd eurós mérlegfőösszeggel zárt a nemzetközi számviteli szabályok szerint készült mérlege alapján, saját tőkéje 149 millió euró volt. A bank piaci részesedése, mérlegfőösszege alapján, 5,6 százalékos Romániai piacon, és ezzel nagyságra a negyedik román pénzintézet. A CEC a tavalyi évet 17 millió eurós adó előtti eredménnyel zárta, a bank 1407 hálózati egységgel és mintegy 2 millió ügyféllel rendelkezik a 22 millió lakosú országban..

Az OTP bankcsoport leánybankot működtet Bulgáriában, Horvátországban, Romániában és Szlovákiában. Romániában az elsősorban vállalati ügyfélkörrel és mérlegfőösszege alapján közel 1 százalékos piaci részesedéssel rendelkező RoBankot 47,5 millió dollárért tavaly áprilisban vásárolta meg az OTP.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik