Nagyvilág

Kiürült a pokoli stadion

Kiürítették szombaton New Orleansban a konferenciaközpontot és a Superdome stadiont, amelyet eredetileg menedékhelynek alakítottak át, de amely pokollá változott az odakerült emberek számára.

Közel ötvenezer ember várt majdnem egy hétig e két helyen, mire végre mindenkit elszállítottak buszokon és helikoptereken. A kiszabadultak éjjelente rájuk törő bandákról, nemi erőszakról, gyilkosságokról számoltak be. A halálos áldozatokról még mindig nincsenek megbízható összesített adatok; egy rendőr elmondta, hogy egyedül a Superdome-ban sebtében kialakított hullaházban száz holttestet látott.

New Orleansba küldték az amerikai hadsereg egyik elitalakulatának, a 82-es légideszant hadosztálynak háromezer ejtőernyősét is, akik közül az elsők szombaton érkeztek meg. Rövidesen csatlakozik hozzájuk a tengerészgyalogság 1. és 2. expedíciós hadtestének kétezer embere, valamint 2700 katona a texasi 1. lovashadosztályból. Ezzel az erősítéssel már 50 ezer fölé emelkedik a bevetett katonák száma, akik közül 11 ezer a hivatásos, a többi a nemzeti gárda tagja.

A Pentagon még szombaton 10 ezer nemzeti gárdistát vezényelt Louisiana és Mississippi államokba, hogy részt vegyenek a segélyezési erőfeszítésekben; velük 40 ezerre nő a természeti csapás sújtotta térségben segítő nemzeti gárdisták száma. Az amerikai védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy az újabb nemzeti gárdistákat, akik az államok kormányzójának irányítása alatt állnak, ráadásként küldik a George Bush elnök által kivezényelt hétezer aktív szolgálatban lévő katonához. Az amerikai hadsereg szombaton légihidat létesített a New Orleansba, hogy felgyorsítsa az elöntött városba rekedtek kimenekítését.

Az Egyesült Államok déli részén működő Marathon Oil Corp. olajtársaság szombaton bejelentette, hogy munkába állt az egyik nagy olajfinomítója, amelyet hurrikán miatt le kellett állítani, s hétfőre teljes kapacitással fog működni mind a hét olajfeldolgozó üzeme. A Chevron és a Conoco két nagy finomítója akkora károkat szenvedett, hogy még nem lehet előre látni, mikor állhatnak ismét munkába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik