Nagyvilág

Hodorkovszkij indul a választásokon

Mihail Hodorkovszkij bejelentette, hogy jelölteti magát a moszkvai 201-es választói kerületben képviselőnek. Az adócsalás miatt nem jogerősen kilenc évre ítélt ex-oligarcha azzal indokolta döntését, hogy "Oroszország különböző részeiből bátorító támogatást kapott".

Orosz liberálisok a múlt kedden jelezték, hogy a demokratikus ellenzéki összefogást szolgáló szimbolikus gesztusként kezdeményezik Mihail Hodorkovszkij dumaképviselői jelölését a december elején várható moszkvai pótválasztásra. Az orosz törvények értelmében nincs akadálya, hogy Hodorkovszkij induljon a pótválasztáson. Az orosz központi választási bizottság elnöke szerint minden állampolgár választható és jogában áll választani, kivéve azokat, akik jogerős ítélet alapján szabadságvesztésüket töltik.

Alekszandr Vesnyakov elmondta, a bizottság szeptemberi ülésén dönt a pótválasztás időpontjáról, ami valószínűleg december 4-én  lesz. Ebben az esetben az indulni kívánóknak szeptember 19. után kell benyújtaniuk dokumentumaikat, s szeptember 29. után kezdődhet meg a jelöltek regisztrációja. Amennyiben valamely jelölt ellen ebben az időszakban jogerős ítélet születik, regisztrációját törlik.

Mihail Hodorkovszkij fellebbezése ügyében a tárgyalást szeptember 14-re tűzték ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik