Nagyvilág

Kétmilliárd légiutasra félezer haláleset jut

Az osztrák Kurier összeállítása szerint tavaly a világ személyszállító repülőgépei már közel 1,9 milliárd utast szállítottak, ám közülük mindössze 450-en haltak meg repülőgépek lezuhanásakor.

A lap szerint az utóbbi hónapok repülőgép-szerencsétlenségei fényében manapság sokan a megalapozottnál jóval nagyobb félelmekkel szállnak repülőre, jóllehet az utasszállító repülőgépek továbbra is a legbiztonságosabb közlekedési eszköznek számítanak szerte a világon. Tavaly például a Kurier által készített statisztika szerint minden négy millió utasból csupán egy vesztette életét repülőgépszerencsétlenégben.

A repülőgép-szerencsétlenségtől való félelem alapján az sem megoldás, ha valaki nem ül repülőre, és ki sem mozdul a lakásából. Ez ugyanis – statisztikailag – jóval veszélyesebb lehet, mint a repülés.

A Kurier emlékeztetett arra, hogy a 60 év feletti osztrákok közül már 4 évvel ezelőtt több mint 1000-en haltak meg a saját lakásukban különböző balesetekben.

Az osztrák napilap az IATA nemzetközi repülésügyi szervezet adataira hivatkozva arról tájékoztatta olvasóit, hogy 1956-ban még csak 77 millió utast szállítottak a repülőgépek, és abban az évben 802-en haltak meg repülőgép-szerencsétlenségben.

Miközben az utasforgalom közel 50 év alatt folyamatosan növekedett, és tavaly már 1,887 milliárdra nőtt, a gépek lezuhanása következtében életüket vesztettek száma csökkent.

A légi utasok közül 1972-ben 2378-an, 1985-ben 2012-en, 1996-ban pedig 1828-an haltak meg utasszállítók lezuhanása következtében. (Idén 13 utasszállító zuhant le, és ezekben a balesetekben 573-an haltak meg.) A Kurier felhívta a figyelmet arra, hogy a charter-járatok a statisztikai összesítések alapján veszélyesebbnek minősíthetőek a menetrend szerinti járatok gépeinél. Ez utóbbiak teszik ki az utasszállító járatok mintegy 60 százalékát, ám az összes balesetnek kevesebb mint a harmada történik ezekkel a gépekkel.

A Lufthansa gépei például 1970 óta több mint 7,3 milliószor emelkedtek a levegőbe, és mindössze három olyan balesetet szenvedtek, amelyek halálos áldozatokkal jártak. Ennek alapján 1 millió felszállásra számítva 0,19 a halálos balesetek veszélyességi mérőszáma ennél a légitársaságnál, míg a British Airwaysnél 0,22, az United Airlinesnál 0,37, vagy az Air France-nál 0,55. Az osztrák lap a legfontosabb európai légitársaságok közül listát közölt azokról, amelyek gépeivel 1970 óta nem történt halálos áldozattal járó baleset. (Közöttük vannak olyanok, amelyeket csak jóval 1970 után alapítottak.)

A listán a következő társaságokat nevezték meg az airsafe.com internetes honlapra hivatkozva: Aer Lingus, Air Berlin, Air Europe, Air Malta, Ausrian Airlines, Britannia, dba, Easyjet, Eurowings/Germanwings, Finnair, Icelandair, LTU, Maersk, Meridiana, Onur Air, Pegasus, Ryanair, Sabena, Spanair, Transaero, Transavia, Tyrolean Airways, Ukraine International, Virgin Atlantic.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik