Nagyvilág

Az izraeli erők behatoltak Neve Dekalím zsinagógájába

Az izraeli erők megrohamozták csütörtök délután a Gázai övezet legnagyobb zsidó telepe, Neve Dekalím zsinagógáját, ahol ultranacionalista fiatalok és telepesek barikádozták el magukat.

Katonák és rendőrök ezrei szállták meg a zsinagógát és kezdték meg a kiürítés ellen tiltakozó fiatalok és telepesek eltávolítását, illetve elszállítását. Többen a “Heil Hitler!” náci üdvözléssel fogadták a katonákat és rendőröket. A mintegy ezerötszáz fiatal és helyi telepes szerdán szállta meg a zsinagógát, egy időben azzal, hogy izraeli katonák megkezdték a kitelepítésre kötelezett zsidó telepesek erő alkalmazásával történő evakuálását a Gázai övezetből.

Az izraeli hatóságok azt tervezik, hogy még csütörtökön befejezik a Neve Dekalímban élő zsidó telepesek evakuálását.

A hadsereg már hat gázai övezeti kolónia minden civil lakosát elszállította, további hét esetében pedig csütörtök estére ígérik a művelet befejezését.

Izraeli tisztviselők szerint keddre befejeződik a kijelölt gázai övezeti zsidó telepek kiürítése, ami azt jelentené, hogy a legoptimistább előrejelzésekhez képest is feleannyi idő alatt végeznék el a telepek felszámolását és lakosságuk evakuálását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik