Nagyvilág

Tömeges kiutasítás vár a romákra Németországban

A Roma Sajtóközpont tájékoztatása szerint Németország a következő hónapokban tízezer koszovói romát akar kiutasítani az országból. Olaszország pedig egy év után döntött tizenöt vízum nélküli romániai roma hazatoloncolásáról.

Olaszországban egy évvel ezelőtt a tizenöt Milánóban tartózkodó roma kiutasítását éppen a milánói bíróság akadályozta meg az Európai Emberjogi Konvenció egyik passzusára hivatkozva, amely tiltja a külföldiek kollektív kitoloncolását.

A jogszabályok értelmezéséért felelős bírói testület viszont most úgy döntött: Olaszország megkerülheti a Konvenció vonatkozó tételét amennyiben egyénenként megfelelő indokot talál a kitoloncolásra.

Hasonló társadalmi vita zajlik a menekültek kiutasításáról Németországban. 2005 májusa óta számos koszovói romát telepítettek vissza, akik még a háború elől menekültek Németországba a kilencvenes évek végén. Németország a következő hónapokban további tízezer menekültet akar visszaköltöztetni a szerb tartományba.

Az intézkedésről éles vita zajlik az emberjogi szervezetek, a hatóságok és nemzetközi politikai vezetők közt. A kritikusok szerint Koszovóban a helyzet még mindig nem biztonságos, különösen egy olyan kisebbségi csoport számára, melynek üldöztetése immár történelmi távlatokba nyúlik vissza, arról nem is beszélve, hogy a visszatelepülőkre nem vár otthon Koszovóban, és a helyi hatóságok sincsenek felkészülve hazatérésükre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik