Nagyvilág

Nem harcol tovább az IRA

Véget vet uralom elleni hadjáratának Észak-Írországban az Ír Köztársasági Hadsereg nevű gerillacsoport csütörtök délután négy órától - jelentette be maga az IRA.

Az IRA közleménye szerint utasították az összes földalatti egységüket, hogy tegyék le a fegyvert, és fejezzék be tevékenységüket. “A vezetőség hivatalosan elrendelte a fegyveres harc befejezését. Az önkénteseket utasították, hogy segítsék elő a tisztán politikai, demokratikus programokat kizárólag békés eszközökkel” – hangzik a közlemény.

Az IRA arról is tájékoztatott, hogy rövidesen meg fogják hívni John de Castelain nyugalmazott kanadai tábornokot, aki 1997 óta dolgozik az IRA és más északír csoportok lefegyverzésén, és újabb titkos fegyverraktárakat fednek fel előtte megsemmisítés céljából.

Az Ír Köztársasági Hadsereg felszólította ellenfeleit, Észak-Írország protestáns többségét, hogy fogadják el új álláspontját elegendőnek a hatalom megosztásáról szóló tárgyalások felújításához. Protestáns vezetők már az IRA bejelentése előtt figyelmeztettek, hogy hónapokra lesz szükség ahhoz, hogy megbizonyosodjanak az IRA szavainak igazságtartalmáról.

Emlékeztettek arra, hogy az IRA-nak már 2000 közepére teljesen le kellett volna szerelnie, ám 2001 vége előtt hozzá sem kezdett, és 2003-ban le is állt vele. Az IRA biztonsági szakértők szerint a 80-as évek közepén 130 tonna fegyvert kapott Líbiától, és azóta is csempészett be modern fegyvereket Írországban lévő raktáraiba. Az IRA politikai hátterét adó Sinn Féin párt csütörtök délután párhuzamos sajtótájékoztatót tart Dublinban, Londonban, Brüsszelben és Washingtonban.

Az ír kormány üdvözli a döntést 

Üdvözölte Bertie Ahern ír kormányfő az Ír Köztársasági Hadseregnek (IRA) azt a bejelentését, hogy véget vet a brit uralom elleni fegyveres harcának Észak-Írországban. Ahern kijelentette, a bejelentéssel új korszak kezdődött mindenki számára az ír-szigeten. Üdvözölte az IRA elkötelezettségét a harci cselekmények beszüntetésére, a leszerelés befejezésére, és azt, hogy a jövőben kizárólag békés eszközöket kíván használni céljai elérésére.


John Hume északír mérsékelt katolikus, Nobel-békedíjas politikus, aki kimagasló szerepet játszott a protestánsok és a katolikusok megbékélését megalapozó nagypénteki egyezmény létrejöttében, hangsúlyozta, hogy bízik az előrelépésben. “Az igazi demokraták feladata most az, hogy megvalósítsák az emberek akaratát, ha egy teljesen békés és stabil országot akarnak” – hangoztatta.


Észak-Írország legnagyobb protestáns politikai ereje, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) kétségeit hangozatta, mondván az elmúlt évtizedben az IRA számtalan esetben tett történelminek és áttörésnek minősített közleményt. “Nem sikerült nekik határozottan felszámolni a több millió dolláros bűnös tevékenységüket, megteremteni azt az átláthatóságot, amely szükséges lenne a bizalomépítéshez, és ahhoz, hogy hihető legyen a szervezet leszerelése” – fogalmazott a DUP közleménye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik