Nagyvilág

A brit rendőrség agyonlőtt egy férfit

A londoni rendőrség pénteken agyonlőtt egy férfit, aki nem reagált a felszólításokra. Az illető személyt a csütörtöki merényletekkel hozta kapcsolatba a rendőrfőnök.

Egy nappal azután, hogy Londonban újabb bombákat robbantottak ismeretlenek, a londoni rendőrség gyakolatilag kivégzett egy férfit a Stockwell metróállomáson. A BBC híradása szerint fegyveres rendőrök vettek körül egy férfit, leteperték, majd öt lövéssel gyakorlatilag kivégezték. A hatóságok az érintett vonalon felfüggesztették a forgalmat.

Sir Ian Blair, London rendőrfőnöke délutáni sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy nyilvánosságra hoznak négy fotót, amelyen a csütörtöki feltételezett merénylők láthatók. A rendőrség a lakosság segítségére is számít.


A szemtanúk nyilatkoznak


Mind a BBC Online, mind pedig a the Guardian internetes kiadása több szemtanút is megszólaltatott, akik egyöntetűen azt állították: egy ázsiai származású férfit lőttek le a rendőrök.


Egy szemtanú, Mark Whitby a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy a férfit közelről ötször lőtték meg a rendőrök, közvetlenül azután, hogy felugrott a metrószerelvényre. Ezt megelőzően a tanúk szerint közel 20, felfegyverzett rendőr üldözte a férfit az állomáson. Whitby elmondta, hogy a férfit a szerelvényen a rendőrök leteperték és a földhöz nyomták. “Az egyik rendőr a bal kezében tartott egy fekete automata pisztolyt. Rácélzott a férfira és ötször belélőtt. Láttam. Meghalt, öt lövést kapott, meghalt.”


Egy szemtanú arról számolt be, hogy a lelőtt férfi látszólag nem viselt fegyvert és hátizsákot sem.


Fokozott készültség


Brit lapok elemzései szerint az ázsiai férfi tulajdonképpeni kivégzése összefüggésben van a fokozott rendőri készültséggel. A brit rendőrség ugyanis kiemelt erőkkel kutat négy feltételezett merénylő után, akiknek csütörtökön nem sikerült végrehajtaniuk a július 7-i, 56 halálos áldozattal járó robbantásos merényletek “ismétlését”.


Csütörtökön – hasonlóan a július eleji merényletekhez – három metrószerelvényen, és egy buszon kíséreltek meg robbantásokat, ám csak a detonátorok gyulladtak meg, a bombák nem robbantak.


A BBC-nek nyilatkozó biztonsági szakértő szerint az agyonlőtt gyanúsítottról feltehetően bizonyosan tudta a rendőrség, hogy kicsoda, és úgy ítélte meg, hogy veszélyes lehet, ezért végeztek vele azonnal. A szakértő szerint egyébként négy feltételezett terroristát keres a rendőrség.


Szemtanúk szerint a rendőrség körbevett egy kelet-londoni mecsetet, miután bombaridaó miatt kiürítették azt. Később kiderült, hogy a riasztás nem volt indokolt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik