Nagyvilág

Zentai kiadatásáról szeptemberben döntenek

A háborús bűncselekmény elkövetésével vádolt Charles Zentai kiadatásával kapcsolatos döntést szeptember 21-re napolta el az illetékes perthi bíróság.

A 83 éves férfit a magyar hatóságok kiadatási kérelme alapján július 8-án tartóztatták le Perthben, meghallgatták, majd óvadék ellenében szabadon bocsátották. Zentainak szabadulása fejében 50 ezer ausztrál dollár óvadékot kellett letennie, bevonták az útlevelét, és július 19-re tűzték ki következő meghallgatását. Kedden meg is jelent a perthi bíróság előtt, amely kiadatásáról hivatott dönteni.

Ügyvédje, Michael Bowden, a bíróság épülete előtt nyilatkozva elmondta: védence korára, egészségi állapotára, az állítólagos bűncselekmény elkövetése óta eltelt hosszú időre és eljárásbeli hibákra hivatkozva ellenzi a kiadatást. Bowden szerint a magyar hatóságok nem adták át a szükséges dokumentumokat Zentai budapesti jogi csapatának. “Írtunk a konzulnak és a magyar nagykövetségnek, még mielőtt az eljárás megindult volna, és azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a magyar kormány nem fog átadni semmilyen anyagot” – mondta az ügyvéd, hozzátéve: a védelemnek látnia kell a dokumentációt, mert nem tudja, hogy milyen bizonyítékokra alapozzák a vádakat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik