Nagyvilág

A magyar biztosítók fizetnek a londoni áldozatoknak

A magyarországi biztosító társaságokhoz péntek délutánig nem érkezett bejelentés a londoni robbantásokban megsérült magyar áldozatról, de ha ilyen igény lenne a biztosítók fedeznék a sérültek ellátását - mondta az MTI-nek Horváth Péter, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) Utasbiztosítási Tagozatának vezetője.

Horváth Péter elmondta, az utasbiztosítási kötvények ugyan tartalmazzák a terrorcselekmények esetére vonatkozó kizárást, ezt azonban más esetekben alkalmazzák.

A kizárás arra vonatkozik, ha az utazási biztosítást kötő turista olyan helyre utazik, ahol előre kiszámíthatóan az átlagosnál sokkal nagyobb esélye van arra, hogy háborús helyzetbe keveredik vagy terrortámadás áldozata lesz, mondhatni, az oda utazó “önként keresi a bajt”.

Példaként a Mabisz tagozatvezetője Afganisztánt, Irakot vagy Kasmírt említette, de – mondta -, általánosságban elmondható, hogy ezek azok közül az országok közül kerülnek ki, amelyeket a Külügyminisztérium honlapján mint a magyar állampolgárok számára nem javasolt utazási célpontot szerepeltet.

A Külügyminisztérium honlapján pénteken a “Nem javasolt, valamint fokozott biztonsági kockázatot rejtő utazási célországok és térségek” címen 71 ország, illetve országrész szerepelt. Közülük 14 országba – köztük Afganisztánba, Algériába, Irakba vagy Szudánba – a Külügyminisztérium nem javasolja az állampolgárok számára az utazást. További 57 országot, illetve annak egyes területeit – például Albániát, Egyiptomot, India, Izrael és Irán több részét – “fokozott biztonsági kockázatot rejtő célország” kategóriába sorolja.

A felsoroltak közül sok általános higiénés, illetve járványügyi okokból nem javasolt ország, ezekre természetesen nem vonatkozik a biztosító társaságok kizáró táradéka.

A londoni vagy korábban a New-York-i terrortámadások során megsérült magyar utasok esete egészen más, ilyen esetekben a biztosító a teljes utasbiztosítási kockázatot – betegség-, kórházi ellátás-, poggyászbiztosítás stb. – vállalja – mondta Horváth.

A magyar utasbiztosítási piac több, mint 27 százalékát kézben tartó Európai Utazási Biztosító Rt. vezérigazgatója, Bartók-Nagy András pénteken az MTI-nek elmondta, annak ellenére, hogy a terrorcselekmények következményei kizártak az utasbiztosítási feltételek közül, az EUB, ha ügyfelét sérülés érte, fizet. A biztosító 24 órás telefonszolgálatához péntek délutánig nem érkezett magyar segélykérő jelzés, ezt azonban még napokig nem lehet kizárni.

Az utasbiztosítási piacot vezető közel 37 százalékos piaci résszel vezető QBE Atlasz Biztosítónál sem történt bejelentés péntek délutánig arról, hogy ügyfelüket kár vagy sérülés érte volna, de ha ilyen lenne, ők is fizetnének – jelentette ki Horváth Péter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik