Nagyvilág

Plusz egy év fizetés

A vám és kereskedelmi korlátozások könnyítésével az OECD tagállamok (így hazánk) munkavállalói életük során egy egész évnyi keresetükkel többet vihetnének haza.

A szerkesztőségünkhöz eljutott belső jelentés szerint a világ leggazdagabb államait tömörítő OECD a gazdaság további liberalizációja mellett kardoskodik. Ehhez az irat készítői szerint nem kell más, mint hogy a tagállamok vegyék át egymás meglévő szabályait.

A korlátozások leépítésével az Európai Unió tagállamaiban 2-3,5 százalékal nőhetne az egy főre eső GDP – vagyis a jelenlegi törvények ennyivel fogják vissza a gazdaságot. Ez áttételesen megjelenhetne a munkavállalók bérében is, így a dolgozók nyugdíjukig egy teljes évnyi bérükkel többet kereshetnének.

A belső irat azt az állapotot szimulálta, hogy a tagországok legjobb módszereit bevezetik a többi országban. A jelentés szerint így Ausztrália korlátozza legkevésbé a vállalkozásokat, míg Írországban és Dániában vannak a legjobb körülmények új vállalkozás indítására. Írországban és Nagy-Britanniában a legnyitottabb a verseny, míg Kanadában a legátláthatóbbak a törvények.

Az irat szerint ezeket a meglévő elemeket kellene bevezetni a többi országban is, és a gazdaság szinte meglódulna. A jelentés készítői szerint elsősorban a szolgáltatások terén kellene leépíteni a korlátozásokat, így ebben a szektorban nagyobb fejlődést is lehetne elérni. A termelővállalatok és a külföldi befektetések esetében a mostani szabályozás könnyítése már nem teremtene további jelentős eredményeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik