Nagyvilág

Bizottsági figyelmeztetés Bulgáriának és Romániának

Olli Rehn finn bővítési biztos szerint a két tagállamban is leszavazott uniós alkotmány ellenére a bővítésnek folytatódnia kell. Az Európai Uniónak nagy figyelmet kell fordítania arra, hogy a jelöltek megfeleljenek a bővítési kritériumoknak.

Emellett az EU-nak a bővítés mérlegét az eddigieknél jobban kell kommunikálnia a polgárok felé – mondta a finn nemzetiségű biztosa, aki megerősítette azt is, hogy a Bizottság hivatalos figyelmeztetést küld Bulgáriának és Romániának a bíróságok átalakítását célzó reformok akadozása miatt. A figyelmeztetések Románia kapcsán hét, Bulgária vonatkozásában pedig öt területre terjednek ki.

Románia kapcsán egyebek között a korrupció és a határellenőrzés, az állami támogatások ellenőrzése, és a környezetvédelmi szabályozások végrehajtása áll a Bizottság érdeklődésének homlokterében. Bulgária vonatkozásában a bírói reformok, a mezőgazdaság, a környezetvédelem, a szerzői jogok védelme és a szolgáltatások szabad áramlása váltják ki a legnagyobb aggodalmat.

A bővítési biztos megerősítette azt is, hogy a két országnak erősen igyekeznie kell, nehogy a késlekedések miatt elhalasszák belépésüket az EU-ba. Szófia és Bukarest még a június 16-17-én esedékes Európai Tanács előtt megkapják a figyelmeztetéseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik