Nagyvilág

Június ötödike a környezetvédelemé

A környezetvédelem világnapját ünneplik június 5-én világszerte, immár 32. alkalommal.

A világnapról 1972. június 5-én döntöttek az ENSZ ember és a bioszféra című környezetvédelmi világkonferenciájának résztvevői Stockholmban. Ekkor hívták életre az ENSZ Környezetvédelmi Programját (UNEP) is.

A környezetvédelmi világnap célja, hogy felhívja a világ közvéleményének figyelmét az emberi környezet védelmének, a szennyezés csökkentésének fontosságára, s egyben konkrét intézkedéseket népszerűsítsen e célok megvalósítására.

Fókuszban a szemét

Az idén a kormányzat környezetvédelmi prioritása a hulladékgazdálkodás.

A “hulladékforradalom” néven emlegetett kezdeményezések a szelektív hulladékgyűjtés elterjesztésére, az EU-konform regionális hulladékgazdálkodási központok megépítésére és a hulladékkal kapcsolatos gazdasági szabályozók kialakítására irányulnak.

A környezetvédelmi világnap a “zöld” vonatkozású világnapok sorát zárja. A víz, a vízvédelem fontosságára március 22-én emlékeztek világszerte, a Föld napja április 22-én volt, majd a madarak és fák napját ünnepelték a természetet kedvelők május 10-én, ezt követően a biológiai sokféleség napját május 22-én.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik