Nagyvilág

Német vezére lesz az Airbusnak

A Financial Times Deutschland piaci körökből úgy értesült, hogy az Airbus új főnöke a cég eddigi második embere, Gustav Humbert lesz. Az 55 éves mérnők lesz az első német, aki az európai repülőgépgyártó élére kerül.

Az Airbus anyacégének fő részvényesei (a német DaimlerChrysler illetve a Lagardere csoporttal együttműködő francia állam) hónapokat óta próbáltak megegyezni a kérdésben. Az elmérgesedő vitát Humbert elődje, Noël Forgeard robbantotta ki. A francia üzletembert nevezték ki az Airbus anyacégének, az EADS élére, ám ő ennek ellenére nem akart lemondani az Airbusnál betöltött állásáról, illetve azt szerette volna elérni, ha ismét francia vezeti a társaságot.

Egyes elemzői vélemények szerint nem tett jót az Airbusnak az igen heves vita, és néhány megbízásról is emiatt maradt le a cég. Eközben ráadásul az európai vállalat amerikai riválisa, a Boeing jelentősen csökkentette a lemaradását.

Nem lesz könnyű dolga a Humbertnek, akinek a kinevezését a tervek szerint hivatalosan csak szerdán jelentik be. Sikere nagyban függhet attól, hogy milyen jó kapcsolatot tud kialakítani Forgeard-ral.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik