Nagyvilág

Áramszünet volt Moszkvában

Egy alállomáson történt robbanás és tűz okozott tömeges áramkimaradást Moszkva déli, délnyugati és délkeleti részén, valamint Moszkvai és Tulai terület számos településén.

A Moszenergo moszkvai áramellátó Csagino alállomásán bekövetkezett robbanás és tűz tönkretett egy transzformátort és üzemképtelenné több nagyfeszültségű vezetéket. Ezután a biztonsági automatika sok vonalat kikapcsolt, hogy megelőzze a hálózatok túlterhelését.

A tömeges áramkimaradás öt metróvonalat megbénított, ahol utasok tízezrei rekedtek. A trolik leálltak, a közlekedési lámpák kialudtak. A hatalmas közlekedési dugók miatt az emberek gyalogosan igyekeztek célba érni. Sok ház ráadásul víz nélkül is maradt, miután számos szivattyú leállt. Az internetszolgáltatás szünetelt.

Tizenöt moszkvai kórházban is kialudt a villany, de ezeket hamarosan tartalék áramforrásokra állították át. Az orosz energiamonopólium közölte, hogy kora délutánra egyes helyeken már helyreállították az áramszolgáltatást, amit az Eho Moszkvi egyes hallgatói megerősítettek. A vészhelyzettárca szerint a mélyben rekedt metróutasok 95 százalékát már a felszínre vezették. A városi hatóságok jelezték, hogy ezer metrópótló buszt vetettek be.

Az orosz elnök az Egyesített Energiarendszer (UES) energiamonopólium vezetését vádolta a szerdai kiterjedt áramszünetért, amely, mint Puytin véli, nem fordít elég figyelmet a cég tényleges működésére.

Mint Nem csupán a cégpolitika, és az átalakítás átfogó kérdéseivel kellene foglalkozni, hanem a folyó tevékenységgel is – idézte az Interfax Putyin elnököt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik