Nagyvilág

Már hivatalosan is Otellini áll az Intel élén

Az Intel májusi közgyűlésén Otellinit vélasztották a vállalat elnök-vezérigazgatói posztjára. Az eddigi elnök-vezérigazgató, Craig Barrett az igazgatótanács elnöke lett, a tanács eddigi elnöke, Andy Grove pedig mostantól tanácsadóként működik közre.

Az Intel részvényeseinek legutóbbi közgyűlésén már hivatalosan is Paul Otellinit, a vállalat elnökét és operatív igazgatóját választották meg elnök-vezérigazgatóvá. Az eddigi elnök-vezérigazgató, Craig Barrett pedig az igazgatótanács elnöke lett. Barrett újságírói kérdésre már a márciusi magyarországi látogatása során is megemlítette a várható változásokat és hogy ő a továbbiakban stratégiáért és oktatásért felelős elnökként dolgozik tovább a cégnél. A tanács eddigi elnöke, a magyar származású Andy Grove mostantól nem vesz részt közvetlenül az Intel irányításában, azonban tanácsadóként továbbra is segíti a chipgyártó munkáját.

Paul Otellini az ötödik elnök-vezérigazgató az Intel történetében. A kaliforniai Berkeley egyetem pénzügyi szakán diplomát szerzett Otellini már 31 éve dolgozik a vállalatnál.

Paul Otellini hangsúlyozta, hogy nem tervez jelentős változásokat a vállalati kultúrában, vagy a stratégiában – írja a Computerworld. Noha az általa bevezetett megközelítés szerint a jövőben az Intel tevékenysége több chipből álló platformok köré fog csoportosulni, amelyek legfontosabb eleme továbbra is a processzorok maradnak. Az új elnök-vezérigazgató szerint az Intel előtt álló két legfontosabb kihívás a fejlődő piacok meghódítása, valamint az egészségügyben való megjelenés lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik